A dokumentumfilmes „kilenc az egyhez adja”, hogy a jókövetkező hónapokban bizonyítékok fognak előkerülni a NER-hez közeli emberekről.


Folytatja a „Lölö-jelenséget” kritizáló megszólalásait a Fideszhez korábban nagyon közel álló Pesty László dokumentumfilmes. A Pesty Fekete Doboz egykori alapítója a nyári tusványosi szabadegyetem óta többször bírálta az ország leggazdagabb emberét és a NER-hez közeli üzletembereket, akikről többször úgy nyilatkozott, hogy késsel-villával sem tudnak rendesen enni.

Pesty most sem finomkodott, amikor Mészárost kellett jellemeznie. Szerinte a milliárdos vállalkozóval nem az a baj, hogy gázszerelőként kezdte pályafutását, majd szinte pillanatok alatt az ország legazdagabb emberei között találta magát.

Pesty László szerint a NER mint Nemzeti Együttműködés Rendszere 13 évvel ezelőtt még „jóval több mint 2 és fél millió embert jelentett”, de mára már lecsökkent „egy tucat orkra”.

Azt is állítja: kerülhetnek elő olyan hangfelvételek, amik kellemetlenek lehetnek a NER-re nézve.

– fogalmazott meglepően fenyegetően az egykori Fidesz-tag.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!