A filmes producer azt is elmondta, hogy négyszemközt is meg akarta osztani a kritikáit Orbán Viktorral Tusványoson, de az sms-ére nem kapott választ.


Az egykori Fekete Doboz műsorvezetője, Pesty László a 24.hu-nak adott hosszú interjút. Orbán Viktor egykori harcostársa arról is beszélt, hogy mire gondolt, amikor azt mondta Tusványoson: „a Lölő-jelenség Magyarországon az, hogy a kirakatban lopunk, csalunk, zsarolunk, hazudunk, kompromittálva egy történelmi eszmét”.

„A Fidesz és Magyarország számára is sikeres lesz a folyamat, amit a tusványosi mondatom elindított. De igazából nincs is mit megúsznom, hiszen ez egy demokratikus ország, melynek élén egy demokratikus párt áll, és demokráciában nem lehet retorziója a jószándékú kritikai észrevételnek. Szerencsére a Fidesz vezetői, hasonlóan hozzám, jogvégzettek, és a római jog órákról nyilván emlékeznek a ius murmurandira, vagyis a morgolódáshoz való jogra.

- mondta a lapnak Pesty, aki szerint a Lölő-jelenség rosszat tesz a magyar konzervativizmusnak.

Amikor a klános történettel kapcsolatban kérdezték, a következőt válaszolta:

„Nem óhajtok konkrét neveket mondani. Nem óhajtok olyat mondani, hogy aztán peresíthető legyek. Harmincöt év alatt egyszer hibáztam, a Bajnai Gordonról készített Tolvajok ideje című dokumentumfilmemben pontatlanul fogalmaztam, és pert vesztettem.

A filmrendező és producer feltette azt a kérdést is, hogy

Pesty azt is elmondta, négyszemközt is el akarta mondani a kritikáit Orbán Viktornak. Tusványoson írt is egy sms-t a miniszterelnök legközelebbi munkatársának, hogy szeretne másfél percet. Az üzenetet hat órával a kerekasztal-beszélgetésük előtt küldte el, de nem kapott választ.

A teljes interjút itt lehet elolvasni!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!