Az ókori Egyiptom egyik fontos kereskedelmi partnere egy Punt nevű terület volt. Bár a régió több korabeli forrásban is szerepel, a pontos helye vitatott, a történészek szerint Északkelet-Afrikában, Arábiában, illetve a modern Szudán területén egyaránt feküdhetett. Szakértők egy csoportja úgy gondolja, hogy mumifikált páviánok segíthetnek a rejtély megoldásában - írja az IFLScience.
A feljegyzések alapján a térségből hozták többek közt a páviánokat is, melyekben az egyiptomiak Thot isten megtestesülését látták.
Az állatokat haláluk után gyakran mumifikálták a korabeliek.
2015-ben két tetemből is begyűjtöttek mintákat, ezek elemzése etiópiai vagy eritreai származásra utalt, az eredmények azonban nem voltak egyértelműek.
![Páviánmúmiák árulkodnak egy titokzatos vidékről 1](https://hirekmindenkinek.com/images/2022-10-13/267904-696203-1665621435-227150-769709-1608536403-58bl2acvqagahscefhx5bynaaaaaelftksuqmcc.jpg)
Nathaniel Dominy, a Dartmouth College munkatársa és korábbi vizsgálat vezetője csapatával most újabb elemzést folytatott. A szakértők 155 múmiában mérték fel az oxigén- és stroncium-izotópokat, ezekből ugyanis következtetni lehet arra, hogy az adott élőlény honnak származott. Tanulmányukban a kutatók azt írják, öt, 2000-2400 éve elpusztult példány Egyiptomban nőtt fel, két jóval ősibb egyed viszont a mai Etiópia, Eritrea vagy Dzsibuti területéről érkezhetett.
A friss eredmények közelebb vihetnek annak megértéséhez, hogy hol is feküdhetett a titokzatos Punt. Úgy tűnik, a megnevezés Északkelet-Afrika egyik részét jelölhette.