"Dühös józsefvárosi lakosok vonulnak a józsefvárosi polgármesteri hivatal elé július 18-án délelőtt. Az alulról szerveződött lakossági megmozdulást rengeteg elkeseredett józsefvárosi polgár várta, mert Pikó András józsefvárosi polgármester eddigi »munkássága« sokak tűréshatárát átlépte" - harangozta be a szombati eseményt pénteken a kormánypárti Magyar Nemzet, az "alulról szerveződést" pedig a helyi Fidesz is megtolta kicsit.


"Az elkeseredett lakosok szerint Pikó András polgármesternek köszönhetően egyre élhetetlenebbé válik a kerület, egyre több hajléktalan van a közterületeken, ahol immár a mocsok és a bűz uralkodik, továbbá elegük van a közétkeztetés körül kialakult áldatlan állapotokból is, ezért szeretnék hallatni a hangjukat" - kezdődött az ügyben kiadott fideszes közlemény.

Pikóék szerint azonban a szombati demonstráción nem is józsefvárosiak, hanem vidékről felbuszoztatott emberek vettek részt.

Jászkisér, Monor, Szolnok - csak néhány olyan település, ahonnan a mai józsefvárosi Polgármesteri Hivatal elé érkező "tüntetők" saját elmondásuk alapján érkeztek. Elszomorító és nehezen érthető azoknak a politikai erőknek a felelőtlensége, amelynek vidékről kell buszoztatnia embereket a fővárosba, hogy a propagandamédiájában majd bemutathassa elégedetlenségüket egy olyan kerülettel, amelynek nem lakói. . Mi nem tudunk a Fidesz nevében bocsánatot kérni sem ezektől a megtévesztett emberektől, sem azoktól a kerületiektől, akiknek a manipulációját ezek az akciók szolgálják, a kerületi Fideszt viszont fel tudjuk szólítani: ahelyett, hogy kihasználható eszközként, Budapestre buszoztatható áltüntetőként tekint az emberekre, tekintse őket polgárnak és partnernek, még akkor is, ha erre szemmel láthatóan hosszú ideje képtelen

- olvasható a polgármester Facebook-oldalán a Közösen Józsefvárosért képviselőcsoport közleménye.

Balogh Lajos DK-s önkormányzati képviselő és roma nemzetiségi tanácsnok egy Pikó által is megosztott videóban elmondta, hogy a tüntetésről hiányoztak a józsefvárosiak, kizárólag vidékről jött romák vettek részt rajta, akik azt sem tudták, hogy mi ellen tüntettek, szerinte nyilvánvalóan pénzért. Posztjában megosztott egy olyan videót is, amiben az egyik demonstráló maga beszél arról, hogy 250-en érkeztek Szolnokról.

Kép: Mohos Márton / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!