Egy egység így kétszer jelenik meg a statisztikában - mondta a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének alelnöke.


Bármelyik mentőegység bármikor távolabbi területre, leginkább Budapestre vezényelhető - ezt írta december végén egy megyei vezető mentőtiszt a kollégáinak egy, az RTL Híradó birtokába jutott levél szerint.

A levélben arról is írtak, hogy a felvezényelt egységeket Budapest a tabletjükön is átjelentkeztetik saját egységként. A szerző azt is hozzátette:

A Híradónak egy név nélkül nyilatkozó vidéki mentős azt mondta, előfordul, hogy naponta akár 20 autót rendelnek a fővárosba, akár Szombathelyről vagy Pécsről is. Szerinte ezzel javítják a statisztikákat.

Hasonlóan vélekedett Lengyel Tibor, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége alelnöke is. Ahogy elmondta: a szolgálatot teljesítő mentőautókat először reggel le kell jelenteni, mint helyben szolgáló egységet. Ha később Budapestre rendelik őket, akkor az átjelentkezés után fővárosi egységként dolgoznak tovább. Papíron azonban nem szűnik meg a vidéki szolgálat sem.

- fejtette ki Lengyel Tibor.

Az Országos Mentőszolgálat a Híradónak küldött válaszában azt írta, hogy a betegek érdekében minden lehetséges eszközt kihasználnak a szükséges mentőkapacitás biztosításár. Arra azonban nem tértek ki, hogy miért is van szükség arra, hogy a vidéki mentőegységeket Budapestre irányítsák.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!