Minősített emberölés és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség az ellen a hét fiatalkorú ellen, akik vascsővel vertek agyon egy idős férfit Hajdúhadházon, hogy némi készpénzhez, édességhez és cigarettához jussanak.


Az öt fiatalkorú fiú és a két fiatalkorú lány egyike unokatestvérek, illetve szomszédok, míg a másik fiatalkorú lány az egyik fiú barátnője. Hajdúhadházon köztudomású volt, hogy az idős férfi nagyobb mennyiségű élelmiszert, édességet és cigarettát halmozott fel otthon és azt minimális haszonnal értékesítette a helybelieknek a kora reggeli, illetve a késő esti órákban.

A kamaszok is rendszeresen vásároltak tőle, így tudták, hogy pénze is van. Tavaly május elején két fiú elment hozzá, egyikük vásárlási szándékot színlelve becsengetett, míg társa ez idő alatt beugrott a kerítésen át az udvarra. A csengetésre az idős férfi kiment a kapuhoz, az udvaron tartózkodó fiú ekkor egy vasrúddal fejbe vágta. A bácsi az ütéstől megtántorodott, de ezután képes volt védekezni, a közelben lévő fakarót akarta magához venni, mire a két kamasz megijedt és elszaladt a helyszínről.

Néhány nap eltelte után a korábbi cselekményt elkövető fiatalok további öt társukat szervezték be azért, hogy újra rátámadjanak a nyugdíjas férfire. Felosztották a feladatokat, s megállapodtak abban, hogy a két lány, illetve további két fiú a ház környékén fog figyelni, míg egy társuk közvetlenül a férfi háza előtt fog várakozni, míg oda három fiatalkorú fiú fog behatolni.

Az esti órákban valamennyien megjelentek a bácsi házánál, három fiatalkorú fiú a kerítésen át beugrott az udvarra, mire a kutyák ugatni kezdtek. Ezt észlelve a férfi kijött, és elindult a kapu irányába. Ekkor az udvaron lévő vádlottak a náluk lévő fakaróval és vascsővel őt többször fejbe ütötték, mire a nyugdíjas összeesett és a földre került. A földön fekvő férfit tovább ütötték, illetve test szerte nagy erővel megrugdosták. A férfi ütlegelését követően az egyik kamasz kiszaladt az utcára, míg másik két társa bement a házba, ahol az idős férfi mozgáskorlátozott feleségét felszólították arra, hogy adja át a készpénzüket.

A megfélemlített asszony elmondta, hogy a készpénzük a konyhaasztalon van, ezért a kamaszok onnan ötezer forintot, majd a ház többi helyiségében kutatva még hatezret loptak el. Ezután két kartondobozba cukrot, csokoládét, chipset, cigarettát és energiaitalt pakoltak és azzal együtt távoztak a sértett házából. Ezután a fiatalok egy közelben lévő lakatlan házban találkoztak, majd elosztották a lopott édességet és cigarettát.. Az eljárás során a nyomozó hatóság a lopott élelmiszer egy részét lefoglalta és kiadta a sértettnek, ezáltal a közel ötvenezer forintos kár csekély mértékben megtérült.

A három fiatalkorú fiú bántalmazása következtében az idős férfi a fején és a mellkasán szenvedett többszörös csonttöréses, repesztett és hámhorzsolásos sérülést, melynek következtében életét vesztette. Úgy tudjuk, hogy a négy főbűnös beismerő vallomást tett a gyanúsítotti kihallgatása során. Tettüket azzal magyarázták, hogy pénzhez akartak jutni, és szerezni akartak maguknak egy kis édességet és ennivalót.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség négy letartóztatásban lévő fiatal ellen előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés és más bűncselekmények, míg a szabadlábon lévő cinkostársaik ellen felfegyverkezve, csoportosan, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken.

Az ügyészség fiatalkorúak börtönbüntetése és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását indítványozta a hét fiatalra.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!