Beismerő vallomást tett az a négy kamasz, aki tavaly májusban vascsővel agyonvertek agy nyugdíjast Hajdúhadházon. A 24.hu értesülései szerint a négy fiatal azzal magyarázta a brutális gyilkosságot, hogy pénzhez akartak jutni, s szerezni akartak maguknak egy kis édességet, valamint ennivalót.


A négy fiatal tavaly májusban maszkot húzott, majd betört a hajdúhadházi ingatlanba. A lakásban lévő férfit leütötték, majd megfenyegették a feleségét és rövid kutatást követően 11 ezer forintot, némi édességet, valamint cigarettát zsákmányolva elmenekültek. A rendőrök a helyszínre mentek és azonnal mentőt hívtak az idős férfihez, aki olyan életveszélyes sérüléseket szenvedett, hogy a szakszerű kórházi ellátás ellenére életét vesztette.

A nyomozók az elkövetők felkutatására hajtóvadászatot indítottak, ami pár nap alatt eredményre is vezetett. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály, valamint a Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársai a hajdúhadházi rendőrökkel közösen elfogták a helyi fiatalokat, valamint további három társukat előállították a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatosan.

A nyomozók három 17 éves fiút, valamint 15 éves társukat emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amelyet a Debreceni Járásbíróság villámgyorsan el is rendelt. A nyomozás adatai szerint az idős férfi a kutyájuk ugatására ment ki a kertjükbe és a fiatalok ekkor támadták meg. Bementek a házba, ahol megfenyegették a feleségét és azonnal keresni kezdték a pénzt.

Amíg a négy fiatal gyilkos a házban volt, addig egy 15 éves fiú, valamint két 17 éves lány az utcán figyeltek és fedezték társaikat. Nekik rablás miatt kell felelniük.

A nyomozók egy 17 éves fiút is kihallgattak segítségnyújtás elmulasztása miatt. A rendelkezésre álló adatok szerint a kamasz látta, hogy az idős férfi az udvarán fekszik magatehetetlenül, mégse nyújtott neki semmilyen segítséget. Már az ügyészségen van a fiatal gyilkosok ügye.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!