Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal a szlovák állampolgárságú férfivel és magyar társával szemben, akik hat évvel ezelőtt agyonlőttek egy szlovák férfit a Martina-parti lakásában, majd a holttesteket feldarabolták és elásták.


A vádirat szerint a 43 éves szlovák állampolgárságú férfi és a 42 éves magyar társa hét évvel ezelőtt ismerkedett meg egymással, és onnantól kezdve a szlovák férfi több bűncselekmény végrehajtásával is megbízta pénzért a magyar társát.

A főügyészség tájékoztatása szerint a szlovák terhelt és a szintén szlovák állampolgárságú későbbi áldozata még 2012-2013. évben került egymással közelebbi kapcsolatba, majd később a vádlott a sértett bizalmi embere lett. Ennek keretében üzleti jellegű ügyeket és hétköznapi dolgokat intézett neki. Emellett a vádlott jövedelme is a későbbi áldozatától származott, miután felhatalmazást kapott arra, hogy intézze a céges ügyeit.

A szlovák állampolgárságú sértettet Szlovákiában, 2014 őszén börtönbüntetésre ítélték. A szlovák férfi Magyarországra szökött a börtön elől, majd 2015 januárjában, más nevében, illetve személyi adataival kivett egy XIII. kerületi, Marina parti lakást.

Magyarországi bujkálásának költségeit nagy összegű készpénzből, valamint befektetési aranytömbökből kívánta fedezni. Ennek érdekében azzal bízta meg a 43 éves szlovák ismerősét, mint bizalmi emberét, hogy nyisson egy bankszámlát a saját nevében, s béreljen neki egy széfet.

A bizalmasa ekkor határozta el, hogy kihasználja a sértett élethelyzetét és a vagyonának megszerzése érdekében megöli őt. Az emberölésben való közreműködésre végrehajtó emberét, a 42 éves magyar férfit kérte fel, aki anyagi részesedés fejében vállalta, hogy közreműködik az emberölésben.

Az előkészületek során, a szlovák férfi intézkedett a holttestek szállításához, eltüntetéséhez szükséges orrfűrész, zsákok, tisztítószerek, mész beszerzéséről, magyar cinkostársa pedig Pilisszentiván külterületén egy gödröt ásott.

Ilyen előkészületeket követően, a terheltek 2016. február 11-én a délelőtt megjelentek a Marina parti lakásban, ahol a 43 éves szlovák férfit, valamint a lakásban tartózkodó 29 éves barátnőjét közvetlen közelről, célzottan, többször fejbe lőtték.

Ezt követően a magyar férfi a lakás fürdőszobájában a holttesteket feldarabolta, a testrészeket és a torzókat sporttáskákba csomagolta, majd azokat az áldozat gépkocsijával Pilisszentivánra vitte, ahol az előzetesen kiásott gödörbe tette, mésszel és vízzel leöntötte, végül pedig a gödröt betemette.

Ezzel párhuzamosan a szlovák vádlott kiürítette a sértett megbízásából bérelt széfet kiürítette, s magához vette az abban elhelyezett értékeket. A terheltek másnap visszamentek a lakásba és kitakarították.

A magyar férfi a kettős emberölésben való közreműködéséről beszámolt az élettársának. A vádlott közreműködéséért kapott két darab befektetési aranytömböt a nő pár nappal később egy budapesti aranykereskedésben, mintegy 10 millió forint összegért eladta. A szlovák férfi pedig az áldozata vagyonába tartozó összesen 10 darab, mintegy 60 millió forint összeértékű gépkocsit megszerezte, majd azok többségét eladta.

A vádirat szerint a szlovák vádlott a magyar társának, 2015-ben több más, hasonló megbízást is adott, anyagi ellenszolgáltatásért cserébe. Így egy szlovák állampolgár megverésére, és egy szlovákiai családi ház felgyújtására is. A magyar férfi 500-1000 euró közötti összegekért cserébe végrehajtotta ezeket a megbízásokat.

Egy további esetben pedig azzal bízta meg a társát, hogy 1500 euró fizetségért cserébe, törje el egy szlovák férfi lábát. Ő azonban túlteljesítette a kérést, mert viperával életveszélyes fejsérüléseket okozott az illetőnek egy társával

A Fővárosi Főügyészség az ügyben előre kitervelten, nyereségvágyból és több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette, továbbá súlyos testi sértés, rongálás és - az élettárs vonatkozásában - pénzmosás bűntette miatt emelt vádat az ügyben.

A főügyészség a két férfival szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban azzal, hogy a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét a szlovák férfi esetében zárja ki, a magyar férfi esetében pedig állapítsa meg, hogy feltételes szabadságra a törvény erejénél fogva nem bocsátható, tekintettel arra, hogy őt időközben, más ügyben, életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték.

A nővel szemben börtönbüntetés és pénzbüntetés az ügyészi indítvány.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!