Minősített emberölés és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség az ellen a három pocsaji férfi ellen, akik betörtek a 94 éves asszony házába, majd brutálisan összeverték.


A két felnőttkorú és a fiatalkorú vádlott közeli rokonok. Az ominózus tavaly nyári napon mindannyian szeszes italt fogyasztottak. Késő este a kamaszfiú felvetette, hogy látott a településen egy idős asszonyt, aki aranygyűrűt viselt és rávette társait arra, hogy szerezzék meg az asszony gyűrűjét és egyéb értéktárgyait.

Éjfél körül közösen megállapodtak a bűncselekmény elkövetésében. Az idősebb férfi három maszkot készített, majd magához vett egy feszítővasat és egy pár gumikesztyűt. Hajnalban megjelentek az asszony házánál, majd a kerítésen mindhárman beugrottak az udvarra. A közeli teraszajtón a leengedett redőnyt kézzel feltolták, majd a teraszajtót közös erővel benyomva behatoltak az épületbe.

A férfiak a ház valamennyi helyiségében értékek után kutattak, azonban nem találtak semmit. Rövid idő elteltével úgy döntöttek, hogy bemennek az asszony lakószobájába, megszerzik a nála lévő aranygyűrűt és egyéb értéktárgyakat. Az idős asszony a zajra felébredt, feléjük indult, ekkor a kamasz ököllel fejen ütötte, ettől a nő a földre rogyott. A fiatal ekkor megrugdosta a földön fekvő asszonyt, az ujján lévő két aranygyűrűt lehúzta és eltette.

Az elkövetők átkutatták az asszony szobáját, majd a kamasz eltette az idős nő pénztárcáját a benne lévő 1.500,- Ft-tal. Ezután az elkövetők észlelték, hogy az asszony még életben van, ezért az idősebb és a fiatalkorú támadó visszament hozzá, s közösen tovább ütötték és rugdosták. Végül a teraszajtón át távoztak az épületből és elhagyták az ingatlant.

Az asszony a gyors és szakszerű egészségügyi ellátás ellenére meghalt. A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés és erőszakkal, éjjel, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett magánlaksértés bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken. A főügyészség életfogytiglant két a felnőtt elkövetőre, a kamasz esetében fiatalkorúak börtönbüntetésének kiszabását indítványozta.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!