Szerinte a magyar miniszterelnök már „fél lábbal kikerült a közösségből”.


Mint mi is írtunk róla, nagy visszhangot váltott ki csütörtökön, hogy az EU-csúcson – a legtöbb vezetővel ellentétben – Orbán Viktor nem tapsolt, amikor belépett a terembe Volodimir Zelenszkij.

A magyar kormányfő és az ukrán elnök konfliktusa nem ekkor kezdődött: Zelenszkij számos alkalommal bírálta Orbán túlzott oroszbarátsága miatt, és mert nem állt ki határozottan a megtámadott szomszéd ország mellett. A miniszterelnök pedig tavaly áprilisban, választási győzelme után politikai ellenfelei közé sorolta az ukrán elnököt.

Az esetet nem hagyta szó nélkül Jan Truszczynski volt lengyel külügyminiszter-helyettes sem. Szerinte Orbán viselkedése arra is utalhatott, hogy a miniszterelnök szabotálni akarja Ukrajna uniós csatlakozását.

Úgy látja, a csatlakozással kapcsolatban „a dolgok jó úton haladnak”, ugyanis megerősítést nyert, hogy Ukrajnának az EU-ban a helye, és úgy véli, a tagállamok együtt fognak működni.

A magyar vezetésről megjegyezte: „Persze kicsit felhígítva, önzően és nem feltétlenül európai módon, de összességében Magyarország eddig nem tett abszurd lépéseket. Remélem, hogy ez a jövőben is így lesz”. Ugyanakkor hozzátette:

– idézi az Index a TOK FM nevű lengyel rádiót.

Szerinte egyébként Ukrajna képes a következő néhány évben teljesíteni a csatlakozáshoz szükséges feltételeket.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!