A dolomit iránti "megnövekedett kereslet miatt" megtízszerezné a kitermelést gánti bányájában az Orbán Győző tulajdonában lévő Dolomit Kft. - írta meg a Magyar Narancs.


A lap szerint a miniszterelnök apjának cége már eddig is hatalmas kapacitással dolgozott a több mint 12 hektáros (122.540 négyzetméter) nyílt színi kőfejtőjében, hiszen évi 100 ezer tonna (37 ezer köbméter) dolomit kitermelésére volt engedélye. Ezt szeretnék felpörgetni:

évi egymillió tonna (370 ezer köbméter) nyersanyagot termelnének ki, ami azt jelenti, hogy kilenc év alatt teljesen kimerítenék a bányatelek ásványvagyonát.

A lap egészen döbbenetes számokat említ: a tervek szerint évi 250 nap, napi 10 órában folyna a termelés robbantással. A köveket helyben osztályoznák és törnék, ami ekkora mennyiségnél 170 teherautó fordulót jelent.

A zámolyi képviselőtestület tavaly szeptember 6-án rendkívüli ülésén sürgősséggel, "nemzetgazdasági érdekre való tekintettel" kiemelt fejlesztési területté nyilvánította a bővítést. A képviselők egyhangúlag szavazták meg Bánszki István polgármester előterjesztését.

A lap szerint Orbánék nem terveztek azzal, hogy a folyamatosan figyeljék a légszennyezést és a zajterhelést, így nincsenek tervek arra, hogy milyen intenzitás illetve szélerősség esetén kellene leállni a termeléssel. Ráadásul a káros hatásokat csökkentő intézkedéseket sem terveznek bevezetni Orbánék.

Kiemelt kép: MTI/Beliczay László


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!