Sebián-Petrovszki László arról beszélt, hogy a számlák alapján a főtanácsadó az egyik alkalommal egyetlen üveg borért 35 ezer 990 forintot fizetett "az adófizetők pénzéből". Emellett négy alkalommal vásárolt francia "luxuspezsgőt", palackonként 14 ezer 990 forintért - tette hozzá.

Az ellenzéki politikus azt mondta, ha ezt összeadják, akkor A Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítványt létrehozó Hegedűs Zsuzsának majdnem százezer forintra "rúg az italszámlája".

Százezer forintból ma többtagú, gyermeket nevelő családok próbálnak kijönni havonta, ez az összeg három és félszerese a minimálnyugdíjnak és nyolcszorosa a családi pótléknak, jegyezte meg. Szavai szerint ebből a pénzből több mint 360 kiló kenyeret, 57 kiló virslit vagy 775 darab Túró Rudit lehetne venni, de ezeket a tételeket sok család már nem engedheti meg magának huszadika környékén.

Hegedűs Zsuzsa megmagyarázta az Audiját

A malacosztáson a Porsche Hungária által felajánlott autóból szállt ki, amely nem kormányzati jármű.

Kiemelt kép: Hegedűs Zsuzsa, a Minden gyerek lakjon jól! Alapítvány kuratóriumának elnöke egy malacot fog az alapítvány adományosztásán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Székely községben. Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!