A Demokratikus Koalíció hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelenti Hegedűs Zsuzsa társadalmi felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki főtanácsadót.


Sebián-Petrovszki László országgyűlési képviselő elmondta: a DK kiperelte Hegedűs reprezentációs költéseinek számláit, és azokból kiderült, hogy a főtanácsadó a drága italok (egy 36 ezer forintos bor és 16 ezer forintos pezsgők) mellett kozmetikumokat és virágkompozíciókat vásárolt közpénzből. A kozmetikumokért összesen több mint 74 ezer forintot, a virágkompozíciókért kétszer 16 ezer forintot fizettek ki.

Az ellenzéki politikus szánalmasnak minősítette a Miniszterelnöki Kabinetiroda magyarázkodását, amely szerint ezek vendéglátási és ajándékozási célokat szolgáltak. Hegedűs Zsuzsa hétfőn azt nyilatkozta, hogy a termékeket főként polgármestereknek ajándékozta, a drágább bort pedig vagy az akkori francia nagykövet vagy valamelyik francia újságíró kaphatta, míg a pezsgőre az év végi koccintás miatt volt szükség.

Sebián-Petrovszki ezzel szemben hangsúlyozta, a bírósági iratok alapján azonban Hegedűs Zsuzsa és a Miniszterelnöki Kabinetiroda korábban azt közölte, azért nem akarják kiadni a számlákat, mert azokból "következtetni lehet a főtanácsadó asszony fogyasztási szokásaira". Ugyanakkor Hegedűs azt hangoztatta, ő maga nem fogyaszt alkoholt.

A DK-s képviselő arra szólította fel Hegedűs Zsuzsát, hogy "tűnjön el a közéletből és fizesse vissza a botrányos költéseit".

Kiemelt kép: MTI / Komka Péter


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!