Orbán Viktor közölte korábban, hogy módosíttatná az alaptörvényt, hogy ne történhessen több ilyen eset.


Érdekes fordulatot vett Novák Katalin kegyelmi ügye csütörtök délután. A köztársasági elnököt közel egy hete bírálják az ellenzék pártjai és közéleti személyiségek, amiért elnöki kegyelemben részesítette a bicskei gyermekotthon pedofil bűncselekményért elítélt igazgatójának helyettesét és bűntársát, K. Endrét. Megszólalt az ügyben ugyanis Orbán Viktor is. A miniszterelnök egyértelművé tette, hogy szerinte nem járhatna kegyelem pedofiloknak.

A kormányfő bejelentette, hogy ezért alkotmánymódosítást is kezdeményezett, ami lehetetlenné teszi, hogy kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén az elkövető kegyelmet kaphasson.

A hvg.hu erről kérdezte Novák Katalint. Az államfő hivatala közleményében leszögezte:

A portál felhívja a figyelmet arra a visszás helyzetre is, hogy ha elfogadják az alkotmánymódosítást, akkor azt annak a Novák Katalinnak is alá kell írnia majd, akinek hibája miatt kezdeményezni kellett azt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!