A Demokratikus Koalíció abban a reményben tájékoztatta Őszentségét a köztársasági elnök döntéséről, hogy módot talál abbéli közös meggyőződésünk kifejezésére, miszerint Jézus bármely szolgájára való hivatkozás sem nyithat utat a bűnnel és a bűnösökkel való együttműködésre.


A DK közleményben tudatta, hogy levélben tájékoztatták Ferenc pápát arról, hogy Novák Katalin köztársasági elnök Őszentsége tavaly áprilisi, magyarországi látogatására hivatkozva adott elnöki kegyelmet a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének.

A férfi eltussolta az igazgató pedofil bűncselekményeit, hamis tanúvallomások aláírására, a vádak visszavonására kényszerítve az áldozattá vált gyerekeket.

- áll a párt közleményében.

Korábban írtunk róla, hogy vasárnap a Momentum elbontották a Karmelita előtti kordont.

Később egy molinót is kifüggesztettek azzal a felirattal, hogy „Pedofilvédő Novák Katalin”.

Az ellenzéki párt az ellen tiltakozott, hogy a köztársasági elnök kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját fedező helyettesnek.

(via 24.hu)

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!