Benjámin Netanjahu miniszterelnök pártja, a jobboldali Likud szerezte a legtöbb, szám szerint 37 mandátumot az Izraelben egy éven belül harmadszor, az 1999 óta legmagasabb részvétellel megtartott parlamenti választásokon - jelentette a tizenhármas tévé exit poll alapján hétfőn este.


Az MTI azt is írja: Beni Ganz centrista Kék-fehér nevű pártja 32 mandátumot szerzett.

És bár Netanjahu pártja szerezte a legtöbb voksot, a jobboldali -vallásos tömb azonban egyik televízió szerint sem szerzett többséget ezúttal sem a kneszetben, hanem hatvan mandátummal rendelkezik, s vele szemben szintén hatvan helye lett együtt a Kék-fehér pártnak, a baloldali Egyesült Pártnak, az Arab Egyesült Listának, és Avigdor Liberman jobboldali nacionalista Izrael a Hazánk nevű pártjának. A kormányalakításhoz 61 mandátumra van szükség.

A merce.hu eközben arról ír, hogy január végén vádat emeltek Netanjahu ellen vesztegetés és a közbizalom megsértésének ügyében, emiatt a miniszterelnök két héten belül áll a bíróság elé. "Korábban még sosem történt hasonló eset az országban, az izraeli legfelsőbb bíróság is inkább kivárta az ítéletalkotással a mai választást, elemzők szerint a bíróság azonban végül kénytelen lesz döntést hozni a rájuk háruló nehéz helyzetben: vagy eltávolítanak egy nép által megválasztott vezetőt, vagy pedig egy csalással, korrupcióval és egyéb botrányos ügyekkel terhelt miniszterelnököt engednek kormányt alakítani."

Kiemelt kép: MTI/AP/Sebastian Scheiner


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!