A kormányzó Egységes Oroszország párt az INSZOMAR szociális marketingintézet exit pollja szerint a szavazatok 45,2 százalékával megnyerte a parlamenti választást - írja az MTI. A kommunisták 21, a liberális demokraták 8,7, az Igazságos Oroszország - Hazafiak - Az Igazságért párt pedig 7,9 százalékot kapott. Az exit poll szerint az Új Emberek 4,7 százalékkal nem tudta átlépni a parlamentbe jutás küszöbét.

Az exit poll a pártlistára leadott szavazatokra összpontosított. A 450 alsóházi parlamenti mandátum sorsának felét a listák, a másik felét az egyéni körzetek eredményei döntik el. Az exit pollhoz a szavazás mindhárom napján reggel 8-tól este 8-ig 825 település, 1455 szavazóhelyiségénél 438 218 embert kérdeztek meg arról, hogy melyik pártra szavazott az Állami Duma megválasztásakor.

A Központi Választási Bizottság a szavazatok 12,25 százalékának összesítése alapján azt közölte, hogy az Egységes Oroszország a voksok több mint 40 százalékával vezet, a kommunisták több mint 24 százalékot kaptak.

A bizottság közölte, hogy az Egységes Oroszország a 225-ből 130 választókerületben vezet. Tíz körzetben a kommunisták, ötben az Igazságos Oroszország vezet. Makszim Revenko, az Egységes Oroszország főtanácsának titkárhelyettese kijelentette, hogy pártja mind a listás, mind az egyéni körzetben leadott szavazatok alapján meggyőző diadalt aratott.

Gennegyij Zjuganov, az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártjának elnöke azt hangoztatta, hogy a választó meghallott bennünket, hitt nekünk és ránk szavazott. A kommunisták voltak egyébként az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus által kezdeményezett okos szavazás fő kedvezményezettjei. A taktikai voksolás résztvevői azokat a jelölteket támogatták, akik a legnagyobb eséllyel vehették fel a versenyt az Egységes Oroszországéival.

Ella Pamfilova, a választási bizottság elnöke bejelentette: Oroszország nyolc régiójában 12 helyszínen erősítették meg, hogy az urnákba szabálytalan szavazatokat tömtek. A tisztségviselő szerint 17 régió 54 szavazóhelyiségben összesen 8539 szavazólapot nyilvánítottak érvénytelennek, különböző okok miatt. Közölte, hogy a választásokon 59 országból érkezett 245 hivatalos megfigyelő és nagyszámú szakértő vett részt.

Moszkvában az online szavazásra jelentkezettek 96,5 százaléka - 1 943 590 ember - leadta a voksát. A fővárosban először a tavalyi alkotmánymódosítás-idején lehetett elektronikusan szavazni. A mostani részvétel mind az arányok, mind a szavazók számának tekintetében meghaladta az akkorit. Országosan 93,21 százalékos volt az online részvétel.

Kapcsolódó

Így lehet 27 százalékos támogatottsággal kétharmadot szerezni

Péntektől vasárnapig új parlamentet választanak maguknak az oroszok. Bár Putyin pártjának támogatottsága erősen megcsappant, most is a győzelemre hajt. Az ellenzék szerint viszont a hatalom óriási választási csalásra készül.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!