Cikkünket frissítjük.


Szocialista győzelmet és kormányalakítási patthelyzetet jósol a GAD3 közvélemény-kutatóintézet felmérése, amelynek eredményeit a szavazás befejezését követően tette közzé a spanyol közszolgálati televízió - írja az MTI. Eszerint a mai előrehozott váalsztásokon a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) a szavazatok 28,1 százalékával 116-121 közötti képviselői helyre számíthat a 350 fős spanyol parlamentben, ahol sem a baloldali, sem pedig a jobboldali pártok koalíciója nem lesz képes a kormányalakításhoz szükséges többséget biztosítani.

A második helyen a jobbközép Néppárt (PP) végez 17,8 százalékkal (69-73 képviselő), a harmadik a balközép Ciudadanos nevű szervezet lehet 16,1 százalékkal, míg a negyedik helyen a radikális baloldali Podemos lehet 14,4 százalékkal. Minden eddiginél sikeresebben szerepelt a szélsőjobboldali Vox, amely az előrejelzések szerint 12,1 százalékot érhet el és 36-38 képviselőt küldhet majd a madridi törvényhozásba.

A Euronews elemzése szerint akár hónapokig is elhúzódhatnak majd a koalíciós tárgyalások, amelyben kiemelt szerep juthat az öt-hat szavazatot szerző baszk és katalán pártoknak is.

A győztes PSOE a jelenlegi állás szerint az erre alighanem hajlandónak mutatkozó Podemossal együtt sem tud kormányt alakítani, szükségük lenne valamelyik baszk vagy katalán párt támogatására. Ugyanakkor a három jobboldali erőnek sem lesz meg a kormányalakításhoz szükséges 176 képviselői helye. A mérleg nyelvei tehát alighanem a nemzetiségi pártok lehetnek majd. Ha végül a szocialisták jutnak majd a kormányalakítás lehetőségéhez, akkor a jelenlegi kormányfő, Pedro Sánchez vezetheti majd tovább sapnyolországot.

(MTI, Euronews, kiemelt kép: szabazófülke Gironában, fotó: Carles Palacio/NurPhoto)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!