Az Európai Parlamentben (EP) megalakult Pegasus-vizsgálóbizottság (PEGA) a következő hónapokban tényfeltáró küldöttséget kíván küldeni Lengyelországba, Izraelbe és Magyarországra - értesült a Népszava.

A lap azt írja, a tervekre még nem bólintott rá az EP felső vezetése, de a szaktestület többsége támogatja az elképzelést.

Az egy évre felállt vizsgálóbizottság célja, hogy kiderítse, kik és milyen célból hallgathattak le ellenzéki politikusokat, független újságírókat, ügyvédeket és üzletembereket az EU több országában, köztük Magyarországon. A PEGA szeretné feltárni azt is, hogy a megfigyelések milyen uniós előírásokba ütközhetnek, s hogy a jogsértést milyen szankciók sújthatják - írja a lap.

A Pegasus-ügy néven ismertté vált megfigyelési botrány idején Magyarországon kormányzó Fidesz szerint egyébként jogszerűtlen, hogy az EP vizsgálja a Pegasus-ügyet. Schaller-Baross Ernő, a Fidesz EP-képviselője elmondta: a nemzetbiztonság kérdését az uniós szerződések a tagállamokhoz utalják, az EP Pegasus-ügyet vizsgáló bizottságának létrehozása

és a parlament politikai céloknak alárendelt vizsgálódása ezen a területen jogszerűtlen, és súlyosan sérti a tagállami szuverenitást.

Az ellenzék ezzel szemben Varga Judit igazságügyi miniszter meghallgatását sürgeti az ügyben.

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!

Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek

Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!

Megrendelem
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!