Ugyanakkor 7,5 milliárd eurós támogatás befagyasztását javasolhatja a testület, mivel nem elégedettek a magyar kormány korrupcióellenes intézkedéseivel.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/779760-870562-1669270921-304469-466979-1669270803-orban-viktor-mti-foto2-scaled.jpg)
Az Európai Bizottság (EB) azt fogja javasolni a tagállami kormányoknak a jövő heti ülésén, hogy függesszék fel a Magyarországnak 2021-2027 között járó felzárkóztatási támogatások egyharmadát, azaz 7,5 milliárd eurót - értesült a Népszava. Ez egybevág azzal, amit szerdán két német lap, a Spiegel és a Frankfurter Allgemeine Zeitung is megszellőztetett.
A német újságokhoz hasonlóan a Népszava is úgy tudja, hogy az EB azért döntött így, mert szerintük a magyar kormány nem teljesítette maradéktalanul a nyáron vállalt korrupcióellenes intézkedéseket. A kabinet november 19-ig vállalta, hogy megteszi a szükséges lépéseket a támogatások folyósításához, ám
A Népszava információi szerint az EB egyebek mellett a közbeszerzések tisztaságát ellenőrző Integritás Hatóság vezetésének összetételét kifogásolta, illetve problémásnak ítélte az új vagyonnyilatkozati rendszert. Ezért a testület a szeptemberi javaslatát (amelyben arra tettek javaslatot, hogy függesszék fel a Magyarországnak járó felzárkóztatási támogatások egyharmadát) változatlanul fogja a december 6-án ülésező pénzügyminiszteri tanács elé terjeszteni. A végső döntés a tárcavezetők hozzák meg.
A lap arról is ír, hogy