Elégtelennek tartják a magyar kormány intézkedéseinek végrehajtását.


Egyetlen centtel sem csökkentette a büntetési javaslatát az Európai Bizottság - ezt írta Johannes Hahn költségvetésért felelős uniós biztos a cseh pénzügyminiszternek a 444 szerint.

Ahogy arról mi is beszámoltunk,

A döntést azonban a pénzügyminiszterek inkább a tagállamok állam- és kormányfőihez utalták.

Ugyanezen az ülésen szavaztak az Ukrajnának szánt közös uniós segélyről, illetve a globális minimumadóról is - ezeket a magyar kormány megvétózta.

A 444 cikke szerint a testület levelet írt a Bizottságnak, hogy vizsgálja meg a magyar kérdést újra.

A miniszterek egyrészt tudni akarták, hogy miért nem csökkentette az eredetileg szeptemberben meghatározott büntetési tételt a Bizottság, amikor a magyar kormány 17 reformintézkedést hajtott végre, a szankció elkerülése érdekében. A másik kérdés arra vonatkozott, hogy a november vége óta a magyar parlament által elfogadott újabb törvények nem elegendők-e a szankció enyhítésére, vagy elengedésére.

Johannes Hahn biztos erre azt írta válaszul hogy

Hozzátette, hogy a december elején elfogadott új magyar törvényekről tudtak már november végén is, azokat beszámították, amikor a szankció kivetését javasolták.

Hahn azt is kifejtette a cseh pénzügyminiszternek küldött levelében, hogy a Bizottság teljes mértékben fenntartja november 30-i javaslatát, és továbbra is 7,5 milliárd euró, azaz több mint 3000 milliárd forint befagyasztását javasolja a Magyarországnak járó fejlesztési támogatásokból.

A 444 cikkében kiemeli: a pénzügyminiszterek elvben idén már nem ülnek össze többet,

A tagállamok egy része az enyhébb büntetésért, illetve a magyar helyreállítási terv elfogadásáért cserébe az Ukrajnának szánt támogatás, és a globális minimumadó megszavazását várják az Orbán-kormánytól.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!