A rendőrség életveszélyt okozó testi sértés miatt indított eljárást, de garázdaság miatt is nyomoznak. Az édesapa azt mondja: bármikor újra megvédené lányát.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, három férfi zaklatott egy fiatal nőt a gödöllői HÉV-en. A közelben tartózkodó apa a helyszínre sietett, és ott egy tapétavágó snicerrel az egyik támadót a nyakán megsebesítette.

Az apa az RTL-nek nyilatkozva elmondta:

A lányt elmondása szerint fizikai és szexuális erőszakkal is fenyegették az utazás során, valamint a származására is megjegyzéseket tettek. Sírva hívta az apját, és még akkor is zokogott, amikor néhány perc múlva az állomáson találkoztak. Zaklatói még ott voltak a helyszínen, az apa pedig próbálta őket feltartani, amíg a rendőrség a helyszínre érkezett.

„Abban a pillanatban már ütött is az első felém” – mondta a lány apja a csatornának, hozzátéve, hogy a társaság egyik tagja őt is végig fenyegette. Mint mondta, a tapétavót önvédelemből vette elő, de az is fontos motiváció volt számára, hogy a férfi ne tudjon újra a lánya után menni.

A megvágott férfi súlyosan megsérült. Az apát vasárnap őrizetbe vették, de másnap elengedték. Életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt indult ellene eljárás, de a rendőrség garázdaság miatt is nyomoz.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!