A nő segítségül hívta édesapját, aki intézkedett. Az esetet megosztotta az önálló akcióiról híres kerepesi polgármester is.


Egy férfi egy tapétavágó késsel megvágta egy másik férfi nyakát egy HÉV-megállóban – erősítette meg a Telex információját a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrség szerint 2024. február 4-én a gödöllői HÉV-en utazott egy 21 éves nő, akit három, számára ismeretlen férfi – a gyanú szerint – molesztálni kezdett, egyikük akarata ellenére simogatta. Az áldozat felhívta az édesapját, aki a közelből odasietett, majd felelősségre vonta a három férfit.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányságon garázdaság, valamint életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt van folyamatban büntetőeljárás, a körülményeket vizsgálják.

Az esetről Gyuricza László, Kerepes polgármestere is beszámolt a Facebookon. Ő már több alkalommal kezdett önálló akcióba garázda egyének ellen: így tett egy, a HÉV-megállóban önkielégítést végző férfi (a „mézpergető”) ellen, de volt, hogy kedélyesen elbeszélgetett egy helyi droghasználóval is.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!