Az ELTE Elméleti Fizikai Tanszék és Az MTA-ELTE Elméleti Fizikai Kutatócsoportmunkatársai, Haszpra Tímea és Herein Mátyás, valamint a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földtani és Geokémiai Intézet tudományos segédmunkatársa, Topál Dániel a világon elsőként mutatták meg, hogy az Északi-sark és az alacsonyabb szélességek éghajlatát mintegy összekapcsoló légköri nyomásanomália-mintázat (Arktikus Oszcilláció: AO) melegebb éghajlati rezsim felé haladva jelentős változáson mehet keresztül mai szerkezetéhez és tulajdonságaihoz képest - írja az ELTE weboldala.
A magyar kutatók tanulmányát a Journal of Climate tudományos szaklap hasábjain lehet elolvasni.
Az év téli hónapjaiban az Északi-sark körüli területek fölött a légkör magasabb légrétegeiben kialakul az úgynevezett poláris örvény, amelyet az óramutató járásával ellentétes irányú körkörös áramlás jellemez. Az erős poláris örvény a hideg sarki levegőt alapvetően a sarok körül bezárva tartja, megakadályozva ezzel az alacsonyabb szélességekre történő hideg levegő "lefolyását", azaz a hidegbetöréseket.
Ezzel ellentétben gyengébb poláris örvény esetén a kevésbé intenzív zonális szeleknek köszönhetően Európában, Észak-Amerikában és Ázsiában is hidegebb téli időszakokra számíthatunk. Az AO fázisai a poláris örvény erősségével hozhatók kapcsolatba, és
azt számszerűsítik, hogy az arktikus levegő milyen mértékben juthat el a közepes szélességekre.
Klímaszimulációk alapján az ELTE kutatói elméleti szinten újfajta megközelítést alkalmaztak, és megmérték, hogy az AO változását hogyan befolyásolja a klímaváltozás. Ez a megközelítés a pillanatnyi empirikus ortogonális függvény analízis (SEOF analízis) nevet kapta.
A kutatók felhívják a figyelmet arra, hogy az Arktikus Oszcillációt jellemző nyomásanomália-mintázatok a melegedő éghajlati rendszerben elmozdulhatnak helyükről, valamint a tipikus anomáliaértékek is változhatnak, ezzel átalakítva a ma ismert téli éghajlatunkat jellemző elrendeződést. Az átrendeződések következtében egyes távoli területek közötti ismert és legtöbbször állandónak feltételezett távkapcsolatok is megváltozhatnak, a köztük lévő korrelációk erőssége is változhat.
A kutatás különösen fontos eredménye, hogy az AO-ban történt változást nagyobb mértékűnek találták olyan éghajlati forgatókönyvek esetén, amelyeket a kibocsátott üvegházgáz nagyobb mennyiségének köszönhetően magasabb globális átlaghőmérséklet jellemez. Mindez felhívja a figyelmet arra, hogy az egyre növekvő üvegházgáz kibocsátás olyan változásokat indíthat el, melyek ma még alig ismertek, megértésükben pedig kulcsszerep juthat a magyar kutatók által kidolgozott és most bemutatott módszertannak és a sokasági klímamodelleknek, lehetővé téve így az éghajlati rendszer jövőbeni viselkedésének pontosabb feltárását.
