Nagyon sok reakció érkezett egy korábbi anyagunkra, amiben azt írtuk meg, hogy pofonegyszerű csajozós szöveggel aratott sikert egy amerikai fiú. Annyit írt egy spanyol anyanyelvű lánynak chaten - spanyolul -, hogy szép. És kész. Ez indította el a üzenetváltást, ez lett az alapja a kommunikációnak és a későbbi kapcsolatnak.

Akármilyen hihetetlennek tűnik, néha a legegyszerűbb dolgok, a legtriviálisabb mondatok működnek. Erre az általam gyűjtött lista is bizonyíték. Arra kértem férfiakat, hogy meséljék el, mivel indítottak az első találkozás alkalmával. Nem volt könnyű feladat.

"Csajozós szöveg? Nekem olyan nincsen! Arra sem emlékszem, hogy neked mit mondtam. Mindig a helyzet adta!" - mondta a párom, amikor arra kértem, elevenítse fel, mivel ment oda lányokhoz, hogyan szólította meg azokat, akikkel később együtt járt.

Én viszont emlékszem arra, hogy tiniként egy koncerten jöttem össze az első barátommal. Mellém állt a tömegben, bájosan mosolygott, és megkérdezte, volna-e kedvem a nyakába ülni, ahonnan jól láthatom a színpadot. Igent mondtam, negyed órán át onnan csápoltam, azután óvatosan letett, bemutatkozott, átkarolt és együtt énekeltünk és integettünk tovább. A koncert végén pedig dumáltunk egy kicsit, és megbeszéltük, mikor és hol találkozunk legközelebb...

Nézzük, mit válaszoltak a csajozós szöveggel kapcsolatos kérdésemre a férfiak, és mit mondtak nőismerőseim, hogyan ismerkedtek meg a párjukkal!

csajozos5

Asszociációs játék

"Az egyik barátommal, Andrissal úgy jöttünk össze, hogy elmentem bulizni az egyetemi klubba a haveri társasággal. Söröztünk, és egy ismerősük odajött, köszönt mindenkinek, majd leült az asztalhoz velem szemben, rám nézett, és azt kérdezte: "Milyen nevet adnál egy autónak? Milyen típus volna, és milyen színű?"

Eléggé meglepett a kérdés, de belementem a játékba, gondolkodtam rajta, és azt feleltem: 'Piros Alfa Romeo lenne, és a rendszáma az volna, hogy Cuore.' Bólogatott, emésztette. Azután beszélgettünk. Később szólt, hogy neki mennie kell, másnap dolgozik, de adjam meg a számomat, és elém rakta a telefonját, hogy írjam bele. Teljesen idegen volt a rendszere, de megoldottam, beleírtam. Hát így kezdődött.

Csak szöveg

Ági egy szórakozóhelyen ismerte meg a külföldi barátját, egy ismerős lány vitte magával. A helyen parti volt, óriási zaj, brummogott a basszus, egymás szavát sem lehetett érteni. Egy szalvétára firkálva, angol nyelven kezdődött a beszélgetés a francia sráccal.

Film

"Ez olyan, mint egy jelenet a Van, aki forrón szereti című filmből" - Bálint ezzel a mondattal indítva ült egy lány mellé a Szimplában. A lányt már ismerte legalább egy éve, közös ismerőseik is voltak, de addig valahogy nem volt lehetősége hosszasabban beszélgetni vele.

Ez a mondat viszont tökéletesnek bizonyult, mert a későbbi barátnője, Brigi imádta a filmet, és nevetni kezdett, azután szóba elegyedett Bálinttal. Aznap éjjel órákig dumáltak, a fiú hazakísérte a lányt, pár nap múlva jelentkezett, és koncertre hívta.

csajozos2

"Kislány, nem lesz ez még egy kicsit korai neked?"

Máté így szólította meg a kiszemelt lányt, aki egy padon ülve Murakami Haruki egyik könyvét olvasta éppen, a Szputnyik, szívecském! címűt. A felháborodott lány közölte vele, hogy semmi köze hozzá, és azt is, hány éves, Máté meg csak annyit válaszolt: "Bocs, azt hittem, sokkal fiatalabb vagy."

Sziget

Márk és a későbbi párja a Szigeten az óriási tömegben szúrta ki egymást. A lány elmondta, hogy hömpölygött a tömeg, ő éppen az egyik barátnőjét várta az út mellett két koncerthelyszín között. A sokaságból ránézett egy magas srác, rámosolygott, ő vissza, elkezdtek nevetni mindketten, a fiú odalépett és megkérdezte, kire vár, csak nem rá? Ennyire egyszerű volt.

A néma levente

Volt olyan srác, akinek a csajozós szövege az volt, hogy bemutatkozott. Mondjuk előtte egyre közelebb és közelebb táncolt egy lányhoz. Érzékelte, hogy az nem húzódik el tőle, ezért a közelében maradt. Centiről centire ment hozzá egyre közelebb, egy szót sem szóltak, csak táncoltak, egyszerre a ritmusra, a végén már egymáshoz simulva. Egy-másfél óra telhetett el, amíg a bemutatkozás elhangzott.

csajozos1

"Szép vagy"

Z. csak annyit mondott. Meg azt, hogy "Basszus, elveszett a Porsche kulcsa!" De ezt viccnek szánta. Konkrét sablon szövegei nincsenek.

Egy másik változat a szép vagy sablonszövegre, ami azért jött be, mert a fiú komolyan gondolta,

és ezt később meg is mondta a lánynak. "Te vagy itt a legszebb és a legintelligensebb lány!"

"Szia! Mit olvasol? Miről szól? Hol tartasz a történetben?"

Ezzel huppant le Vivien elé Balázs a könyvtárban. A lány eredetileg a kötelező olvasmányok miatt ment oda, csak aztán elkalandozott, talált egy háborús regényt valahol, és az egyik fotelban ülve belefeledkezett. Váratlanul érte a kérdés, főleg azért, mert megzavarta az olvasásban. Egyáltalán nem számított rá, hogy bárkivel is megismerkedik. De elkezdett beszélgetni a fiúval. Bár a kapcsolatuk nem tartott túl sokáig, ez a könyvtáras kezdés mind a kettőjüknek szép emlék maradt.

Mi jön be Tinderen és randioldalakon a lányoknak? Íme, a válaszaik:

Azt mondták, nem szeretik a panelszövegeket, amiről ordít, hogy jópofának szánják, és már sokszor próbálkoztak vele.

Azok a viccesnek szánt, ám valójában sértő dumák sem jönnek be nekik, amelyekkel a szexre céloznak.

Tetszik nekik, ha a megadott nevükön szólítják őket a fiúk a üzenetekben, ahelyett, hogy "Hellósziával" bevezetve a lényegre térnének.

Nem jön be nekik, ha azonnal le akarják őket rohanni, ha spontán beszélgetés helyett ezerszer begyakorolt sablonos dumákkal akarnak a fiúk bevágódni.

Nem jön be nekik az sem, ha rögtön "Cicámnak", Drágámnak", "Szívecskémnek" nevezik őket idegen fiúk, akikkel még nem is találkoztak.

Volt, aki elmondta, hogy Gyakorikérdéseken szoktak néha a fiúk gyűjtögetni csajozós dumákat, és szerinte egyik szöveg rosszabb, mint a másik: "Nem vagy fáradt, amikor minden éjjel az álmaimban szerepelsz?" vagy "Elvesztettem a telefonszámom, elkérhetném a Tiédet?"



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!