A program keretében az agrárminiszter négy tenyészmént adott át a hortobágyi mátai majorban. A lovakat erdélyi gazdákhoz szállítják. Az állami hírügynökség tudósítása szerint Nagy István azt mondta, a kormánynak kiemelten fontos, hogy a Kárpát-medence hagyományaira építve a magyar lótenyésztés újra a világ élvonalába kerüljön.


A miniszter tudatta, az agrártárcához tartozó hét nemzeti ménesből szakemberek választottak ki

négy hibátlan, megnyerő küllemű mént,

amelyek kihelyezése segíti az erdélyi lótenyésztést, lótartást, a mezőgazdaság fellendítését. A lovak két Kolozs megyei fogadóállomásra és két Hargita megyei tartóhoz kerülnek. A miniszter fel is sorolta pontosan, melyik hová.

Tordára az Őrségi Nemzeti Parkból egy hidegvérű muraközi, Magyarfenesre a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. méneséből egy nóniusz, Gyergyószárhegyre a Bükki Nemzeti Park méneséből egy mezőhegyesi félvér kerül. Gyergyóremetén a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtokon tenyésztett angol telivér ad új lendületet az erdélyi lótenyésztésnek.

Nagy István közölte: mének fedeztetésre is használhatóak amellett, hogy népszerűsítik az őshonos magyar fajtákat és az angol telivért, amely több magyar lófajta kialakításában vett részt. A jövőben figyelemmel kísérik, hogy a kísérleti jelleggel kihelyezett mének közül melyik, milyen hatást gyakorol az erdélyi heterogén állományra küllemi tulajdonságokban, munka- vagy sportteljesítményben.

Az eredményeket időről-időre szakemberek értékelik, döntenek arról, hogy a mének maradjanak-e Erdélyben, vagy térjenek vissza eredeti, magyarországi ménesükbe. A rendezvény végén Nagy István számadó oklevelet adott át hortobágyi pásztoroknak, gulyásoknak és csikósoknak, akik beszámoltak a múlt év szaporulatáról.

Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!