Románia budapesti nagykövete egy békéscsabai fórumon, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyetteshez intézett üzenetében kijelentette, az

Orbán-kormány erdélyi gazdaságfejlesztési programjához Bukarest nem adta hozzájárulását.

A Transindex emlékeztetett rá, korábban a sajtó megkeresésére a román külügy is jelezte, nincs semmilyen kétoldalú egyezmény erről, de Marius Lazurca volt az első, aki hivatalosan közölte, a program lebonyolításába be kell vonni a román hatóságokat is.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara magyar-román tagozata megalakulásának húsz éves ünnepségén a nagykövet közölte, Románia azt kéri, a magyar kormány átlátható módon, a román törvényeket, az uniós belső piaci szabályait és a romániai regionális fejlesztési stratégiákat tiszteletben tartva, diszkrimináció nélkül bonyolítsa le a programot.

A Transindex emlékeztet rá, már elkezdődött a szerződések aláírása a nyertes pályázókkal. 5293 pályázatból 4986 kapott mezőgazdasági támogatást. A támogatottak 80 százaléka természetes személy, 20 százaléka cég. A program teljes költségvetése 19,9 milliárd forint. A székelyföldi gazdálkodók 25 százalékos önrésszel legfeljebb 15 ezer euróra (mintegy 5 millió forintra) pályázhattak.

A román diplomata Semjén Zsoltnak címzett bírálatát a Maszol.ro azzal árnyalja, hogy felidézi, a Szociáldemokrata Párt (PSD) volt elnökének, Liviu Dragneának korábban nem volt baja az Erdélyben lebonyolított magyar gazdatámogatási programokkal, amit Budapest meg is köszönt az azóta korrupcióért bebörtönzött román politikusnak.

Tavaly februárban, a Maros-Mezőségi Gazdaságfejlesztési Program keretében meghirdetett támogatási szerződések aláírásakor Magyar Levente külügyi államtitkár arról beszélt, hogy a program sikeréhez többek között a pályázók hite és a román kormány támogatása is szükséges volt.

Magyarország és Románia stratégia érdeke az észak-déli tengely erősítése, a határ menti autópályák kiépítése, a vasúti összeköttetések biztosítása, valamint annak támogatása, hogy magyar-román közös vállalatok ki tudjanak jutni harmadik országok piacaira is - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Magyar-Román Tagozata megalakulásának 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen hétfőn Békéscsabán. Bár az MTI tehát beszámolt a békéscsabai eseményről, idézte is Semjén Zsoltot, a nagykövet bejelentése kimaradt a tudósításából.

Semjén Zsolt beszólt az "utódállamoknak"

Azt üzente: csókoltatja azokat, ha nem tetszik nekik, hogy a magyar állam határon túli pártokat támogat.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!