Rengeteg magyarnak szurkolhattunk az úszók világkupájának budapesti állomásán vasárnap, tizenegy futamban volt hazai versenyző.


Először a férfi 400 méter vegyes rajtolt el, köztük három magyar is. Holló Balázs remekül rajtolt, második helyen fordult, de hátúszásban lemaradt a többiektől, miközben Verrasztó Dávid szépen lassan jött föl. Mellen aztán megindította a hajráját Verrasztó, az élre is állt, végül mégis a japán Juki Ikari ért be elsőként, mögötte viszont sorra érkeztek a magyarok, Verrasztó, Holló és negyedik helyen Gyurta Gergely.

Kicsit később női 100 pillangón Jakabos Zsuzsanna és Verrasztó Evelyn is kegyetlenül nagyot hajrázott, előbbi ötödik helyen fordult féltávnál és aranyérmet, utóbbi hetedik helyen fordulva bronzérmet nyert!

Szintén aranyérmesnek örülhettünk a férfi 50 pillangón, ahol Szabó Szebasztián óriási csatában ért célba elsőként. Az aranyeső itt még nem ért véget, női 200 háton négy magyar is döntős volt, de az első helyet úgy nyerte meg Burián Katalin, hogy már fél távnál is első helyen haladt. Mellette a 17 éves Szabó-Fejtóthy Eszter is érmet szerzett, miután egy remek hajrával harmadik helyen csapott célba.

Kétszáz gyorson Milák Kristóf sajnos beragadt a rajtnál, viszont ezután nagyon szépen feljött a második helyre, de Danas Rapsys nem engedte közel magához, sőt feljött a magyarra a mezőny. Végül kiharcolta Milák az ezüstöt 1:17.69-cet úszott. A döntőben Holló Balázs ötödik lett.

Az utolsó egyéni versenyen aztán jött Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna és Ilaria Cusinato is 200 vegyesen. A mezőny nagyon egységes volt száz méterig, de mellúszásban Hosszú szenzációs volt, jó testhosszal verte a mezőnyt, az volt csak a kérdés, hogy kié lesz a második és harmadik hely - végül a japán Rika Omotoé lett az ezüst-, Jakabosé pedig a bronzérem.

Száz háton viszont a férfiak mezőnyében hiába állt öt magyar is rajtkőre (Balog Gábor, Milák Kristóf, Németh Nándor, Telegdy Ádám, Szentes Bence), nem sikerült dobogón végeznie egyiküknek sem. A férfiak mezőnyében 200 mellen sem jött össze a magyar érem, Horváth Dávid 6., Kutasi Máté 8. helyen zárta.

Nem sikerült dobogón végeznie Késely Ajnának 800 méter gyorson, ahogy Sztankovics Anna és Sebestyén Dalma is lecsúszott az éremről 50 mellen. Végül a 4×100 vegyesváltók ugrottak medencébe, amelyben Hollandia, Japán és Oroszország mögött negyedik helyen végzett a Bohus Richárd, Szabó Szebasztián, Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn összállítású magyar csapat.

Eredmények - világkupa, Budapest, vasárnap

Férfiak
400 vegyes

1. Juki Ikari (japán) 4:14.43
2. Verrasztó Dávid (magyar) 4:15.32
3. Holló Balázs (magyar) 4:16.63
4. Gyurta Dániel (magyar) 4:20.42

50 pillangó

1. Szabó Szebasztián (magyar) 23.22
2. Andrej Zsilkin (orosz) 23.34
3. Michael Andrew (amerikai) 23.45

100 hát

1. Irje Rioszuke (japán) 53.50
2. Michael Andrew (amerikai) 54.18
3. Grigorj Tarasevics (orosz) 54.7
4. Balog Gábor (magyar) 54.77
5. Telegdy Ádám (magyar) 54.95
6. Németh Nándor (magyar) 55.61
7. Milák Kristóf (magyar) 55.67
8. Szentes Bence (magyar) 56.47

200 mell

1. Arno Kamminga (holland) 2:07.96
2. Csang Zsuj-hszüan (kínai) 2:10.23
3. Vatanabe Ippej (japán) 2:11.47

6. Horváth Dávid (magyar) 2:13.12

8. Kutasi Máté (magyar) 2:14.22

200 gyors

1. Danas Rapsys (litván) 1:45.97
2. Milák Kristóf (magyar) 1:47.69
3. Macumoto Kacuiro (japán) 1:48.32
… 5. Holló Balázs (magyar) 1:49.55

Nők
50 mell

1. Ida Hulkko (finn) 30.82
2. Tang Csien-ting (kínai) 31.28
3. Andrea Podmanikova (szlovák) 31.63
4. Sztankovics Anna (magyar) 31.65
(…)
7. Sebestyén Dalma (magyar) 31.93

100 pillangó

1. Jakabos Zsuzsanna (magyar) 59.14
2. Hanna Henderson (kanadai) 59.65
3. Verrasztó Evelyn (magyar) 59.75

200 hát

1. Burián Kata (magyar) 2:09.98
2. Zuzanna Herasimowicz (lengyel) 2:12.45
3. Szabó-Fejtóthy Eszter (magyar) 2:13.17
…4. Ilyés Laura Vanda (magyar) 2:14.59
…6. Dobos Dorottya (magyar) 2:17.63

200 vegyes

1. Hosszú Katinka (magyar) 2:09.56
2. Omoto Rika (japán) 2:12.40
3. Jakabos Zsuzsanna (magyar) 2:13.46
4. Sebestyén Dalma (magyar) 2:16.10

800 gyors

1. Mireia Belmonte (spanyol) 8:31.42
2. Maddy Gough (ausztrál) 8:32.54
3. Tjasa Oder (szlovén) 8:37.02
…5. Késely Ajna (magyar) 8:40.69

Kiemelt kép: Suhaimi Abdullah/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!