Kós Hubert aranyérmet nyert a római Európa-bajnokság zárónapján 200 vegyesen.

Kapcsolódó

Phelpsnek, Csehnek és a többieknek összesen tízszer sikerült az, amit Milák egymaga már tizenegyszer véghezvitt 200 pillangón

A keddi, aranyat érő úszása minden idők hetedik legjobb eredménye volt 200 pillangón.

Elsőként Jakabos Zsuzsanna ugrott medencébe a magyarok közül, aki 200 pillangón jutott döntőbe. A 400 vegyesen ezüstérmet szerző úszó féltávnál hetedik helyen zárt, de a testhossznyi előnyt kiharcoló Lana Pudart leszámítva eléggé egyben maradt a mezőny. A bosnyák végül bejött első helyre, Jakabos pedig ötödikként ért célba idei legjobb idejével (2:09.03).

Megleptem magam, jobban sikerült ez a hét, mint amire számítottam. Összejött egy bronz a váltóval, egy ezüst vegyesen, úgyhogy elégedetten megyek haza

- értékelt Jakabos az M4 Sportnak.

Czeglédi Zsolt / MTI

Ezután egy rövid szünetet követően Kós Hubert fináléján volt a sor, aki 200 vegyesen elsőként fordult 24.82-es idővel, majd háton növelte az előnyét. A portugál Gabriel Lopes mellen megelőzte, de jöhetett az utolsó 50 méter gyors, amit Kós Hubert nyert meg és 1:57.72-es idővel Európa-bajnokká vált.

Kós ezzel Magyarország tizedik aranyérmét nyerte férfi 200 vegyesen, a 2022-es Eb-n pedig az ötödik magyar arany az övé.

A futama után azért elmondta Kós, hogy nincs kibékülve az eredményével, de nagyon boldog, amiért első helyen ért célba.

Czeglédi Zsolt / MTI

Magyar szempontból zárásként Fábián Bettina és Késely Ajna 400 gyorson ugrott medencébe. Fábián az első hossz után második helyen fordult, 100 méter után is harmadik helyen állt, de apránként feljöttek rá a riválisok. Késely nagyjából 200 méter után jött föl a harmadik helyre, amit már nem is engedett már ki a kezei közül és kereken 4:08.00-ás idővel csapott célba.

Nem gondoltam volna, hogy az egyes pályáról, mondhatni surranópályán érmet szerezhetek, de pont a magyar csapat előtt úsztam. Láttam az edzőmet is, aki mutatta, hogy jól megyek, éreztem tőlük a pozitív energiát. Sorozatos negyedik helyek után végre egy Eb-bronz

- mondta Késely a futama után.

Czeglédi Zsolt / MTI

Mögötte Fábián csak 63 századmásodperccel zárt negyedikként. A magyar csapat ezzel túlszárnyalta a tavalyi budapesti Európa-bajnokság eredményeit, miután öt arannyal, hét ezüsttel és három bronzzal zárt. A Duna Arénában tavaly 5 arany, 3 ezüst és 4 bronz volt az eredmény.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!