Vanda pontosan azt csinálta, amit az orvos javasolt neki, mégis meghalt nem sokkal a szülés után. A pár nemrég költözött haza Németországból, ahol az első három gyerekük született.


Hófehér urnában helyezték örök nyugalomra a Tasson élő Vandát, aki néhány hete adott életet legkisebb gyermekének, írja a Bors. A 28 éves nő és párja sokáig Németországban éltek, ott született első három gyerekük is mielőtt hazaköltöztek Tassra, de a negyediket már itthon tervezték.

Vandát nem sokkal a szülés után a kis Gergővel együtt hazaengedték a kórházból, ám ahogy teltek a napok, az anyuka egyre rosszabbul lett.

„Pontosan azt csinálta, amit a doktor mondott neki, mégis, tíz napra rá otthon rosszul lett. Kihívták az ügyeletet és a mentőket, de időközben elmúlt a rosszulléte, így nem akart elmenni a mentővel. Végül a férjével azt mondták, az orvos döntse el, hogy mit csináljanak, ő pedig vizsgálatok nélkül közölte, hogy a lányom csak ki van merülve és folyadékra van szüksége. Aztán pár nappal később, vasárnap este kiderült, hogy nagy baj van” – mondta lapnak a nő édesapja. Azt is elárulta, hogy lánya nem kapott vérhigító injekciót, hanem tablettákat szedett.

Vandát a kecskeméti kórházba szállították, ahol azonnal megműtötték, de már nem tudták megmenteni. Kiderült, hogy egy vérrög elérte a szív artériáját, és elzárta a szívet.

„Trombózisba halt bele a kislányom. Még elköszönni sem tudtam tőle” – mondta a gyászoló apa.

A család a nő temetésére nem vitte el a 7, 4 és 2 éves gyereket. Az apa szerint megözvegyült vejének épp most szűnik meg a munkahelye, így a férfi még nehezebb helyzetben lesz.

„Bármi történik, a családot egyben fogjuk tartani!” – tette hozzá Vanda édesapja.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!