A családapa elmondta, hogy nehezen szánta rá magát, de szeretné, ha ügyük nyilvánossá válna, mert így talán nagyobb esély van rá, hogy megtalálják, ki a felelős a fiatal édesanya haláláért.


A durva tragédiát átélt család története az elmúlt napokban bejárta a közösségi médiát, a családapa most nyilatkozott először a Délmagyarnak.

Az apa szeretné tudni, ki a felelős a tragédiáért, de mint mondta, az igazság sem fogja visszahozni a lányt.

András a lapnak elmondta, nehezen szánta rá magát, de szeretné, ha ügyük nyilvánossá válna, mert így talán nagyobb esély van rá, hogy megtalálják, ki a felelős a fiatal édesanya haláláért. Szerinte ugyanis többen is hibáztak.

– kezdte a történetet András.

A férfi elmondta, párja császármetszéssel szült, a mentődolgozók pedig megnyugtatták: az epidurális érzéstelenítésnek lehetnek ilyen mellékhatásai.

– fogalmazott András.

Két nappal később EKG-t végeztek a nőn, majd hosszasan vitatkoztak arról, Kalocsára, Székesfehérvárra vagy Kecskemétre küldjék tovább. Fél óra alatt érkezett meg a mentő, ami a legmesszebbre, Kecskemétre vitte.

A férfi elmondta, két óra telt el a között, hogy a dunavecsei ügyeletre megérkeztek és felesége bekerült a kecskeméti műtőbe. De még ekkor sem aggódtak, Vanda magánál volt. Tudták, hogy nagy a baj, szívinfarktusra gyanakodtak, de úgy gondolták, fel fog épülni.

– tette hozzá András.

A nagyszülők azonnal Magyarországra utaztak, a következő két hétben ők segítenek az özvegyen maradt Andrásnak. A gyerekeknek, bár még kicsik, pontosan értik a helyzetet.

András szerint az igazság sem fogja visszahozni Vandát.

- mondta a családapa, aki arra a kérdésre, hogy a történtekért hibáztat-e valakit, így válaszolt:

"Három gyermeket szült már császármetszéssel, mindig írtak fel neki vérhígítót. Most csak egy vény nélküli tablettát javasoltak neki a kórházban.

– mondta a tragikus sorsú családapa.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!