Legutóbb két hete az operatív programokért felelős Elisa Ferreira uniós biztossal tárgyalt az EU-s pénzekről Prágában Navracsics Tibor, közölte az ATV Egyenes Beszéd című műsorában az uniós forrásokért és területfejlesztésért miniszter.


Elmondta, az operatív programokat hivatalosan is megküldték Brüsszelbe, ezt most nézi a "főigazgatóság."

A műsorvezető emlékeztette Navracsics Tibort, hogy korábban szeptemberre remélt megállapodást, amit még nem sikerült nyélbe ütni. A miniszter szerint a bizottsági válaszadásra nem járt még le a határidőn.

Ezt szeptember 22-ig ígérték, lehet, hogy egy-két nappal korábban történik, innen tudunk majd tovább lépni. Időarányosan jól állunk

- fogalmazott.

Arra a felvetésre, hogy Lázár János korábban arról beszélt, azért nem kaptunk még pénzt, mert bár Navracsics sokat tárgyal, csak nem úriemberekkel, hanem gazemberekkel. Erre a miniszter azt felelte, költői képlet volt.

Lázár János a Tranziton több száz fős hallgatóság előtt beszélt, kicsit színezte a történetet. Tévéstúdióban máshogy fogalmazott volna

- jelentette ki.

Elmondta azt is, tőle Brüsszelben nem kérdezte meg senki, hogy kik a gazemberek, ugyanis ezen a pályán ezerszer fordul elő, hogy különböző országok kormányzati tényezői gúnyos vagy dühös kiszólást engednek meg. "Mi azt szoktunk mondani félig tréfásan, hogy ez benne van a fizetésünkben" - szögezte le.

Ami az EU-s pénzeket illeti, szerinte az egész ügy a bizalomhiányból, az intenzív kommunikáció hiányából adódott. Úgy értékelt, az utóbbi pár évben a magyar kormány és az Európai Bizottság közti kommunikáció meglehetősen egy csatornássá vált, hangvételét tekintve egyre radikálisabb lett. Ezt a kommunikációt sikerült a nyáron újraindítani.

Megállapodtak egy menetrendben az EB-vel, aminek végrehajtását elkezdték, ennek volt része a független korrupcióellenes hatóság és a korrupcióellenes munkacsoport felállításáról szóló, szeptember 5-én megjelent határozat is.

Jövő hétfőn az országgyűlés elé kerülnek a törvényjavaslatok is

- jelentette be.

Úgy véli, a problémakomplexum alapját a közbeszerzési eljárások, valamint az azokhoz fűződő bizalom kérdése és annak a transzparenciája adta.

A független korrupcióellenes hatóság függetlenségét az szabatolja, hogy nyílt pályázaton választják ki a vezetőjét olyan nemzetközileg elismert és jegyzett személyek, akik szakmailag meg tudják ítélni, ki tud ilyen hatóság élére állni. Ebben ha jogilag nem is, politikailag egyeztetnek majd Brüsszelben. A hatóság egyébként szerinte nem ismeretlen, Olaszországban és Szlovéniában már létezik, mindkét helyen hasonló célból jött létre.

A kiszivárgott, pénzelvonásokról szóló jelentésekről azt mondta, ők nem hivatalosan sem kapták meg ezeket a tervezeteket. Mint ismert, sajtóhírek szerint a Bizottság a két lehetséges döntés közül nem azt választja, hogy elrendezettnek tekinti az ügyet, hanem azt, hogy az Európai Tanács, vagyis a tagállamok elé viszi azt. Ha ez történik, az a gyakorlatban azt jelenti, hogy az Európai Bizottság valamilyen pénzmegvonást javasol, de közben hozzáteszi azt is, hogy a tanács adjon időt Magyarországnak arra, hogy felszámolja a korrupciót. Egy hónapot javasolnak majd, de ezt három hónapra meg lehet hosszabbítani.

Navracsics erre úgy reagált,

pont fordított a logika, mint a sajtóban megjelent, hogy meg fogják büntetni Magyarországot. Vannak intézkedések, van egy menetrend, mi ezt el fogjuk végezni november végéig. El akarjuk kerülni azt a vitát, ami ma az EB és Lengyelország között van. Pontosan érthető jogszabályi hivatkozások és ehhez tartozó határidők vannak. Fel vagyok készülve rá, hogy az EB azt a döntést fogja hozni, hogy rendben van, itt vannak a vállalások, de nézzük meg, Magyarország teljesíti-e azokat.

Bízik benne, hogy november második felében feláll a közbeszerzési integritási hatóság, ami kulcseleme a jogállamisági eljárásnak. Ha ez megtörténik, elérik azt a bizalmi szintet, ami az egyezséghez szükséges, fűzte hozzá.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le! Az Európai Unió legfontosabb politikai eseményeiről hetente értesülhetsz hírlevelünkből.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Kedves Olvasónk!

Már csak egy kattintásra van szükség, hogy megerősítsd feliratkozási szándékodat! Amennyiben nem kapod meg megerősítő e-mailünket, kérünk, ellenőrizd a levélszemét mappádat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!