Nem akármilyen mérkőzésre kényszerítette a Siófok a Ferencváros női kézilabdacsapatát, az esélytelenebbnek tartott Somogy megyeiek a félidőben vezettek, a rendes játékidőt döntetlenre hozták, és végül csak hétméteresekkel szenvedtek vereséget.

Kapcsolódó

"Nem kell engem sajnálni. Tudom, hogy erős vagyok" - mellrákkal küzd a korábbi válogatott kézis

Egyelőre kemoterápiás kezelésre jár, majd ősszel jön a műtét.

Jobban kezdte a mérkőzést az esélyesebb Fradi, amely a 22. percig többször is vezetett három góllal. a Siófok azonban szívósan küzdve 11-11-nél egyenlített, és az első félidőt Janjusevic góljával 12-11-re meg is nyerte.

A fordulás után sem tudott javítani a fővárosi csapat ugyan két Malestein-góllal a 47. percre 19-17-re vezetett, ez sem adott plusz lendületet. az utolsó tíz perc 19-19-ről indult, de ebben a szakaszban már csupán két-két gól esett (21-21).

A hétmétereseknél aztán az FTC nem hibázott, a siófokiaktól azonban Böhme és Wald lövését is kivédte Janurik, döntőbe juttatva a zöld-fehéreket.

Nagyon rosszul játszottunk, de a szívünk vitt minket előre és döntőben vagyunk

- nyilatkozta Janurik az M4 Sportnak, hozzátéve, édesanyjának megígérte, hogy finálét játszik a csapat, ezért muszáj volt kivédenie a heteseket.

Női kézilabda Magyar Kupa, elődöntő

FTC-Rail Cargo Hungaria - Siófok KC 21-21 (11-12) - hétméteresekkel: 4-3

később:
18.15: Győri Audi ETO KC - Dunaújvárosi Kohász KA

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!

Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek

Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!

Megrendelem
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!