21 éves vagyok, és azért kérek segítséget, mert úgy érzem, bele fogok fulladni a bűntudatba mindazért, ami gyerekkoromban történt. Három vagy négy éves lehettem, amikor egyszer a nagyobbik testvéremmel feküdtünk az ágyban, mesét néztünk, majd megkérdezte tőlem azt, hogy baszunk? Megjegyzem, azóta sem tudom kimondani ezt a szót. Akkor és ott beleegyeztem, nem is tudtam, hogy mit jelent. Ő rám feküdt és összeérintettük, amink van. Amikor nagyobb lettem, az öcsémmel ugyanebben a szituációban találtam magam csak akkor már én kérdeztem meg, ő pedig beleegyezett. Nagyobb lehettem, körülbelül 8-9 éves. Kimentünk együtt a kis faházunkba és megkérdezte az öcsém, hogy na, nem csináljuk? Visszakérdeztem, hogy mit, ő kimondta a b betűs szót, én pedig pofonvágtam és mondtam, hogy felejtse el ezt a szót, soha többet nem szabad ilyet játszani. Amíg futottam, akkor eszméltem rá, hogy mit is csinálok, ilyet nem szabad játszani. Nagyon megbántam, és most, hogy tudatosul bennem, mi is történt, annyira bánt. Lelkiismeretfurdalásom van és szégyenkezem. Haragszom magamra, ugyanakkor igyekszem megbocsátani magamnak, de nem megy. Félek, hogy hatással lesz a szexuális életemre, mivel folyton beugranak ezek az emlékek és teljesen felemésztenek nap mint nap. Nagyon régóta hordozom a titkomat és egyre fojtogatóbb.
Az olvasói levelet Grétától kaptuk, aki nincs egyedül azzal az érzéssel, hogy valami olyan történt vele gyerekkorában, amit azóta sem tud hova tenni, bűnösnek érzi magát mindazért. Természetesen neki is álnevet választottunk, hogy senki ne ismerje fel a személyét.
Mit lehet tenni?
Először is tisztázzuk, hogy a gyerekeknél a szexuális kíváncsiság teljesen normális. Korán felfedezik a gyerekek, hogy jó érzés, ha többet vakargatják a bugyijukat, a biológiánk úgy van kialakítva, hogy sok-sok idegvégződés van a nemi szervben, nincs ez máshogy gyerekkorban sem, viszont akkor még nincsenek tudatában annak, mi is történik a testükben. Van egy határ, ami a kíváncsiságot elválasztja a bántalmazástól, a molesztálástól, és ez felnőttkorban is meglátszik: amíg a kíváncsiság nem okoz szégyenérzetet, addig a molesztálás és szexuális bántalmazás már igen. Kíváncsiságnak minősül a doktoros játék (anatómiai kíváncsiság) és abúzusnak az, ha szexuális stimulációról szól, ha orgazmus-szerűség van jelen. Az elkövető, aki szintén gyerek még, okkal játszik ilyet, lehetséges, hogy szemtanúja volt egy szexuális cselekvésnek, lehet, hogy ő maga is áldozat, de az is lehet, hogy pornográf tartalmat láthatott. Bármelyik is történt, biztos, hogy a környezetében élő felnőttek tehetők felelőssé a történtekért, akik talán nem figyeltek eléggé, vagy nem voltak elég óvatosak, rosszabb esetben valaki a felnőttek közül molesztálta.
A gyerekkorban történt szexuális visszaélés, amit a testvér okozott, tartósan hatással van olvasónkra, és nemcsak rá, sokakra szintén, akik hasonlót éltek át gyerekkorukban a testvérük által. A testvérek közötti szexuális bántalmazásról a gyerekek egyáltalán nem mernek beszélni, összezavarodnak, felnőttként pedig a tudatalatti és a tudat közötti szürke zónában maradhat, feldolgozatlanul. Az idő múlásával egyre nehezebb lehet elviselni a történteket, akkor is, ha csak játék formájában volt jelen gyerekkorban, ha a gyerekek annak definiálták maguk között. A bántalmazott testvér nem meri elmondani senkinek, hogy fél, azt sem, hogy nem érti, mi történik vele. A félelem amiatt is jelen lehet, hogy attól tart a bántalmazott kisgyerek, a szülők őt fogják hibáztatni mindazért, ami történt. A bántalmazó gyerek pedig egyfajta belső impulzus alapján cselekszik, nem akar szándékosan kárt tenni, de mégis megteszi, tudatán kívül.
A gyerekkori szexuális visszaélésnek hosszú távú következményei lehetnek. Olvasónk azt írja, a szégyenérzet olyannyira uralja, hogy állandóan jelen vannak ezek az emlékek. Megtörténhet, hogy a bántalmazottak felnőttkorban folyamatos párkapcsolati gondokat tapasztalnak, hogy nem a számukra legmegfelelőbb módon közelítik meg a szexuális élet kérdését. Speciális segítségre van szükség ahhoz, hogy tisztázódjon a múlt, és minden a helyére kerüljön. Ehhez pedig elengedhetetlen a szakszerű segítség, szexuálpszichológust mindenképpen meg kellene keresni, és olyan szexuálpszichológus lenne a legjobb, aki családterápiával is foglalkozik.
A legfontosabb azt tisztázni, hogy kinek milyen felelőssége is van ebben az egészben. Olvasónk kisgyerek volt, nem tudta, mit jelent a "baszunk?" kérdés, csak sodródott az árral, és ugyanolyan játéknak foghatta fel, mint bármely más valódi játékot. Mivel kisgyerek volt, és tudatában sem volt annak, ami történt, ezért semmilyen felelőssége sincs ebben. Nincs különbség a későbbi életkorban, a 8-9 éves korban bekövetkezett játéknak sem, ráadásul akkor és ott már tudta, hogy amit szeretne játszani az öccse, az tiltott dolog.
A gyerekkorban megtörtént traumában a szülőknek van felelősségük, és minden más felnőttnek, akik elvileg vigyáztak a gyerekekre, felügyelték őket. A szexuális felvilágosítás kisgyerekkorban emiatt is igen fontos, hiszen ha egy kisgyereket arra nevelnek, hogy tudjon nemet mondani -ez az a bizonyos bugyiszabály -, akkor ilyen traumák ezzel elkerülhetők lehetnek.
A bugyiszabály lényege, hogy a kisgyereket az édesanya arra nevelje rá, hogy a saját testéről ő maga döntsön, tanulja meg a döntést és hogy a bugyijához csak ő maga vagy édesanya nyúlhat, senki más. Ezeket már egészen kicsi korban el lehet kezdeni a közös fürdésnél, és vécézésnél minden egyes alkalommal kérdezzük meg a gyereket, megengedi-e, hogy levegyük a bugyiját például. Ezek apróságoknak tűnnek, de a pszichoszexuális fejlődésnek fontos része az, hogy tudatában legyen a kisgyerek annak, ő dönt a nemi szervével kapcsolatban, senki más.
Ez meg micsoda?
Az Így jártam a 24.hu párkapcsolati blogja, ahol Sereg Tímea párkapcsolati és szexuális tanácsadó válaszol a kérdésedre, megoszthatod a saját tapasztalatod, elküldheted a véleményed mások történeteivel kapcsolatban, és leírhatod, te hogyan jártál hasonló helyzetben. A leveleket az [email protected] email címre várjuk, aggódnod pedig nem kell: a nevedet mindenképpen megváltoztatjuk.
Olvasónk esetében nagy szükség lenne arra, hogy kibeszélje magából minden részletet kimerítően a történteket olyan szakemberrel, aki segíthet abban is, hogy a problémára a megoldást megtalálja saját magában. Ez egy hosszadalmas folyamat, aminek az a lényege, hogy minden érzelmi-indulati élményt és érzést a tudat teljes felszínére tegye a terápia segítségével olvasónk. Ennek a folyamatnak a végén bátran kérheti abban is a terapeuta segítségét, hogy randizással, társkereséssel, ismerkedéssel megismerje a saját női lényét, hogy megtanuljon úgy közeledni a férfiakhoz (vagy a nőkhöz), ahogy számára a legcélravezetőbb és leginkább biztonságos. A gyerekkori traumákon, a szexuális visszaéléseken csak az segít, ha minél többet beszélünk, ha elmondjuk, megvalljuk, akkor is ha fáj, ha nehéz erről beszélni.
