A rendes játékidőben időn túli hetessel menekült meg a Siófok női kézilabdacsapata, amely végül hosszabbítás után 36-34-re legyőzte a dán Herning-Ikastot az Európa Liga nagybányai négyes döntőjének szombati játéknapján, és a fináléban a francia Nantes-tal találkozik.

Kapcsolódó

A világ egyik legjobbjának nevezte csapatát a Szeged új kézilabdázója

A Porto 23 éves válogatott irányítója, Miguel Martins három évre írt alá.

Az MTI tudósítása szerint a meccs elején felváltva vezettek a csapatok, majd a magyar együttes egyre többet hibázott, ezt kihasználva a dánok egy 4-0-s sorozattal elléptek 8-5-re. Zdravko Zovko vezetőedző előbb cserékkel, majd időkéréssel próbálkozott, ennek hatására a Siófok felzárkózott egy gólra, de a 21. percben ismét időt kellett kérnie, ugyanis csapata védekezése nem állt össze, és a Herning-Ikast egy 4-1-es széria végén már 17-13-ra vezetett.

Ezt követően Szikora Melinda egyre jobban védett, csapattársai a mezőnyben minden labdáért megküzdöttek, a korábbinál hatékonyabban védekeztek, és másfél perccel a szünet előtt visszavették a vezetést. A dánok csaknem kilenc percig nem találtak be, így az első félidő után 19-18 volt az állás a Siófok javára.

A második felvonás elején megtorpant a magyar csapat, nagyon sok labdát eladott, ezt a létszámfölényes támadójátékkal próbálkozó ellenfél egy 5-1-es sorozattal használta ki, és 23-21-re ellépett. Szikora védéseire alapozva újra egyenlített a Siófok, és bár játékosai fáradni látszottak, a rendkívül izgalmas hajrában Tomori Zsuzsanna góljaival visszavette a vezetést.

A Herning-Ikast 25 másodperccel a vége előtt betalált, a rendes játékidő utolsó támadása a magyar együttesé volt, és mivel Tóth Gabriella értékesítette az időn túli hétméterest, hosszabbítás következett.

A ráadás első öt percét követően is döntetlen volt az állás, majd a második félidő vége előtt hetven másodperccel ismét kettővel jobban állt a Siófok. Ezt követően Szikora ismét védett, és mivel a dánok több gólt már nem szereztek a nagyszerűen küzdő magyar együttes végül 36-34-re győzött.

A siófokiak közül Tamara Horacek hét, Tomori hat, Camille Aoustin öt gólt lőtt, Szikora 16 védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Naja Kristensen és Stine Skogrand nyolc-nyolc, Ingvild Bakkerud hét alkalommal talált be.

A Siófok immár 17 mérkőzés óta veretlen az európai kupaporondon, 13 győzelem mellett ez volt a negyedik döntetlenje.

Női kézilabda Európa Liga, négyes döntő

Elődöntők
Siófok KC - Herning-Ikast HB (dán) 36-34 (19-18, 31-31, 33-33) - hosszabbítás után
Nantes Atlantique HB (francia) - CS Minaur Baia Mare (román) 36-34 (21-15)

A vasárnapi program, 3. helyért
14.45: Baia Mare - Herning-Ikast

Döntő
18.00: Siófok - Nantes


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!