Drámai jelenetek zajlottak a bíróságon, Gabriella sírógörcsöt kapott az újabb tárgyalási napon.


Mindenki kap 1-2 pofont a házasságában – mondta az egyik tanú Nyíregyházi Járásbíróságon annak a nőnek a tárgyalásán, akit a volt párja puszta kézzel vakított meg tíz hónapja, mert a nő szakított vele. Az áldozat, Gabriella rosszul lett, sírógörcsöt és rohamot kapott az újabb tárgyaláson, amiről a Blikk közölt részleteket.

A nő ügyéről mi is többször írtunk. Gabriellát idén februárban brutálisan bántalmazta a volt párja,

A nő majdnem belehalt a kegyetlen bántalmazásba, az orvosoknak azonban csodával határos módon sikerült megmenteniük az életét, a látását azonban már nem tudták visszaadni.

Gabriella nemrég öngyilkosságot kísérelt meg, a bátyja mentette meg az életét.

Azonban most nem a csonkítás, hanem a korábbi bántalmazások ügyében tartottak tárgyalást a Nyíregyházi Járásbíróságon.

A vádirat szerint Gy. Attila szakításukat követően 2021. január 30-ára találkozót beszélt meg Gabriellával a kemecsei lakóhelyén, hogy rendezze a korábbi tartozásait. A férfi két ismerősével érkezett, majd együtt Nyíregyházára utaztak. Gabriella hiába jelezte, hogy inkább szeretne hazamenni, Attila ezt nem engedte neki, befogta a száját.

Gabriellának két nappal később sikerült megszöknie, amikor a támadói Beretyóújfalura vitték. Ezenkívül a férfi 2020. december 13. és 14. napjain is több alkalommal megrúgta és megütötte őt.

A tárgyaláson tanúként hallgatták meg többek között Attila testvérét, Jánost is, aki a januári esetről azt mondta, hogy szerinte a testvére nem tartotta fogva Gabriellát. A pár egy barátja is megszólalt, aki azt mondta, hogy

míg a férfi felesége szerint, a nő el tudott volna menekülni Attilától, ő segített volna ebben.

A Blikk beszámolója szerint a tárgyalás egy pontján Gabriella rosszul lett sírógörcsöt és rohamot kapott, amiért ki kellett vezetni a teremből, ahova csak tíz perc múlva tért vissza. A nő ezt követően is heves vitába keveredett a meghallgatott tanúkkal. Az egyik nő, akit szintén tanúként hallgattak meg, azt mondta:

Eredetileg ebben az ügyben csütörtökön már ítélet is született volna, de a bírónő újabb tanúkat fog meghallgatni januárban.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!