Minden egyes általános iskolást, középiskolást és egyetemistát tíz fa ültetésére kötelezne egy törvény a Fülöp-szigeteken - írta a CNN. A jogszabály értelmében csak akkor fejezhetik be az általános iskolát, érettségizhetnek le, vagy kaphatják meg diplomájukat, ha ezt a feltételt is teljesítették.

A törvény egyik alkotója szerinte ezzel évente legalább 175 millió új fa kezdhetne el növekedni a csendes-óceáni szigetországban, ha a törvényt rendesen betartatják. Gary Alejano számítása szerint egy generáció alatt több mint 500 milliárd fát ültetnének az országban. A képviselő szerint, ha az elültetett fáknak csak a tíz százaléka is marad életben, már az is több mint 500 millió fát jelentene.

Írországnyi területen ültetnek fákat idén a kínaiak

Az erdőtelepítés Kína egyik legfontosabb eszköze a klímaváltozás elleni harcban.

A törvény végrehajtását az oktatásügyi minisztérium, valamint az elnöki hivatal alá tartozó Felsőoktatási Bizottság felügyelné. Együttműködve olyan kormányzati szervekkel, mint a környezetvédelemmel és természeti erőforrások foglalkozó minisztérium és a mezőgazdasági minisztérium, amelyek biztosítanák a magokat, a faültetésre kijelölt területek előkészítését és

A fákat a törvényben meghatározott területekre kell ültetni: erdőkbe, mangrove mocsarakba, a városokban kijelölt zöld területekre vagy elhagyatott bányászati területekre. Emellett olyan fákat kell ültetni, amik illeszkednek a környezetbe, és megfelelnek a helyi klímának. Az őshonos növényeket pedig előnyben részesítik.

Tízmilliárd fát fognak elültetni Pakisztánban

A cél, hogy zöldebb országgá varázsolják Pakisztánt.

A törvényt egyelőre a képviselőház szavazta meg. A jogszabályt még el kell fogadnia a szenátusnak, és az elnöknek is alá kell írnia, hogy életbe léphessen.

A kiemelt képen egy szörfdeszkát cipelő motoros, a Fülöp-szigeteken. Fotó:AFP / dotdotred / Cultura Creative


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!