Az Európai Bizottság új jogszabálytervezetet terjesztett elő, amely a telefonok és táblagépek akkumulátorainak élettartamán és a pótalkatrészek elérhetőségén kívánja javítani. A Financial Times szerint a dokumentumok arra köteleznék a gyártókat, hogy az egyes termékek megjelenésétől számított minimum öt évig biztosítsanak cserealkatrészeket a professzionális műhelyek számára.

Ha a javaslatokat elfogadják, az okostelefonok és táblagépek is új energiacímkét kaphatnak

, amelyek hasonlóan működhetnek majd, mint a háztartási gépek esetében. Az energiacímke jelzi majd a vásárlók számára a telefon vagy a táblagép aksijának várható élettartamát, továbbá információt ad a készülék víz- és por elleni védettségéről, sőt még véletlen leejtésekkel szembeni ellenállóképességéről is.

Kapcsolódó

Fuldoklik a világ az e-hulladékban, de van kiút

Az USA és az Európai Unió mellett néhány gyártó is elkezdett az újrahasznosítás felé mozdulni.

Meghatározzák továbbá, hogy a tizenöt leggyakrabban cserélt alkatrészből az adott készülék megjelenésétől számított, legalább öt évig rendelkezésre kell állnia. Így a fogyasztók és a javítóműhelyek öt évig garantált hozzáférést kaphatnának a csereakkumulátorokhoz, kijelzőkhöz, töltőkhöz, hátlapokhoz, sőt, még a SIM-/memóriatálcákhoz is.

Az akkumulátoroknak pedig legalább 500 teljes töltést kell kibírniuk anélkül, hogy kapacitásuk 83 százalék alá csökkenne.

Az EU tervei szerint, ha a gyártók nem tudnak öt évig akkumulátorokat szállítani a fogyasztóknak, akkor egy sor akkumulátor-állóképességi tesztnek kell megfelelniük. Ezeknek biztosítania kell, hogy a készülékek 1000 teljes töltési ciklus után is elérjék az eredeti kapacitás 80 százalékát. Vélhetően az Apple korábbi botrányának hatására a gyártóknak azt is garantálniuk kell majd, hogy az egyes szoftverfrissítések nem lesznek negatív hatással az akkumulátorok élettartamára.

Kapcsolódó

Milliók kaphatnak vissza pénzt az Apple-től

Folytatódik a batterygate, melyben azzal vádolják az almás céget, hogy direkt lelassították a régebbi modelljeiket.

A dokumentum szerint minderre azért van szükség, mert az uniós piacokon jelentősen megnőtt ezen eszközök gyártásához szükséges energia- és anyagszükséglet, ami kéz a kézben jár a hozzájuk kapcsolódó környezetikárosító hatások emelkedésével is. A döntéshez, mint írják, az is hozzájárult, hogy a felhasználók gyakran idő előtt cserélik le a készülékeket, és hasznos élettartamuk végén nem használják fel vagy hasznosítják újra kellőképpen azokat, ami az erőforrások pazarlásához vezet.

Kapcsolódó

Hamarosan vége az Apple különcködésének

2024-től minden gyártónak kötelező lesz az USB-C töltők használata.

A Verge szerint az okostelefonok életciklusának öt évvel történő meghosszabbítása nagyjából 5 millió autó forgalomból való kivonásával egyenértékű lenne a szén-dioxid-kibocsátás tekintetében Európa-szerte. A rendelettervezetet azt követően dolgozták ki, hogy az uniós jogalkotók az év elején javaslatot tettek a mobiltelefonok és más készülékek univerzális töltőjének kötelezővé tételére. Az Európai Parlament akkor azt állította, hogy a fel nem használt és kidobott töltők évente mintegy 11 ezer tonna elektronikai hulladékot tesznek ki Európában.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!