A hibásan megvalósult projekt problémái miatt több tűzeset is volt, veszélyes anyagok kerültek a levegőbe, a szag pedig zavarta a környező települések lakóit.


Az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) szabálytalanságokat talált az Európai Unió által finanszírozott magyar hulladékgazdálkodási projekteknél - írja az RTL.hu.

Az OLAF a közelmúltban vizsgálta a magyarországi regionális hulladékgazdálkodási rendszert. Erről Ville Itälä, az OLAF főigazgatója elmondta, hogy az EU által éveken át finanszírozott projektek célja a hulladékgazdálkodás hatékonyabbá és környezetbarátabbá tétele volt.

Az is kiderült, hogy a problémák miatt több tűzeset is volt, veszélyes anyagok kerültek a levegőbe, a szag pedig zavarta a környező települések lakóit. A konkrét projektet azonban nem nevezték meg.

Az egyik projekt egy mechanikai-biológiai hulladékkezelő egység létrehozása volt, ahol éghető hulladékot állítottak volna elő, amelyet energiatermelés céljából értékesíteni kellett volna. Ám a minősége nem lett jó, a hulladék nagy része a helyszínen maradt és ez két tüzet is okozott.

A civilek tiltakozása miatt és a hibák sikertelen javítása után döntöttek úgy, hogy nem használják tovább a biológiai kezelőegységet – állapította meg az OLAF. Szerintük a cég az összes kommunális hulladék mintegy 60 százalékát egy másik hulladéklerakóba szállította, ezzel megsértette a projekt céljait.

Ezen kívül azt is javasolta, hogy az RU által finanszírozott projekteknél javítsák az ellenőrzést.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!