A Demokratikus Koalíció (DK) kezdeményezi, hogy állítsanak fel egy kormányzati vizsgálóbizottságot, aminek az lenne a feladata, hogy feltárja a katolikus egyházon belüli, kiskorúakat érintő szexuális visszaéléseket - jelentette be a DK frakcióvezető-helyettese.


Vadai Ágnes keddi, online sajtótájékoztatóján emlékeztetett, Ferenc pápa 2013-ban zéró toleranciát hirdetett az egyházon belüli, kiskorúakat érintő szexuális visszaélések ellen. Az egyházfő 2019 februárjában egy csúcstalálkozót is összehívott a Vatikánban, aminek eredményeként felkérték a püspöki konferenciákat, hogy dolgozzanak ki irányelveket a szexuális visszaélések kezelésére - tette hozzá.

Ezt követően a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia összesen egy közleményt adott ki, amiben az egyház bocsánatot kért a névtelen áldozatoktól - közölte a képviselő. Ez egy fontos első lépés, de a bocsánatkérés csak akkor ér valamit, ha azt is megígérik, hogy ilyesmi soha többé nem fordulhat elő senkivel.

Ehhez azonban őszintén fel kell tárni a múltat, át kell alakítani "a bűnös struktúrákat" - jelentette ki a politikus. Nemcsak egyéni bűnökről van szó, hanem a rendszer hibájáról is, mert az Orbán-kormánnyal összefonódó Magyar Katolikus Egyház "nem tartotta fontosnak kivizsgálni az egyházi személyek által elkövetett szexuális erőszak problémakörét" - állította Vadai Ágnes.

Őszintébb, nyíltabb kommunikációra, az ügyek kezelésének átláthatóságára lenne szükség. Jelentősen növelné az áldozatok bizalmát, ha az elkövetők világi bíróságon is felelnének tetteikért és akár börtönbe is kerülhetnének - mondta a frakcióvezető-helyettes.

(MTI)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!