Az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóját György István államtitkár kezdte a célzott tömeges tesztelés harmadik hetének eredményeinek ismertetésével.


Három hét alatt összesen közel 440 ezer tesztet végeztek el. Ebből a harmadik héten 62 ezret, körülbelül harmadannyit, mint az első, vagy a második héten. A harmadik körben a kormányhivatalokban, valamint a járási hivatalokban dolgozókat tesztelték, valamint a szociális intézményekben, illetve az egészségügyben is folytatódott a tesztelés.

Az iskolákban, bölcsődékben, óvodákban két hét után leállt a tömeges tesztelés, de néhány intézményben még a harmadik héten is vettek mintákat. Az oktatási intézményekben a kormány közlése szerint azért állt le a heti tesztelés, mert elemzik az adatokat.

Az első héten 2,4 százalékos volt a fertőzöttség, a másodikon 2 százalék, és ugyanez az arány ismétlődött meg a harmadik héten is.

A szociális intézményekben 2,3 százaléknyi, az egészségügyi intézményekben 2 százaléknyi pozitív mintát találtak a harmadik héten.

A hivatalokban dolgozóknak viszont csak 1,3 százaléka lett pozitív. Pontos számokat nem mondott György István arról, hogy mekkora volt a részvételi arány utóbbiak között.

Kiss Róbert alezredestől megtudhattuk, hogy egy debreceni vegyeskereskedés raktárában többen alkoholt ittak, de a rendőrség lefülelte őket.

Galgóczi Ágnes pedig a friss adatok ismertetése mellett közölte, hogy a a járvány "platófázis" akár hetekig is eltarthat, utána lehet csak csökkenésre számítani.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!