Az operatív törzs keddi tájékoztatóján György István a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára ismertette a célzott tömeges tesztelés eredményét. György István elmondta, lezárult a tesztelés első köre. Bölcsődékben, óvodákban, iskolákban, szociális intézményekben, egészségügyi szolgáltatóknál végeztek gyorsteszteket.

"Nagyobb részvételi arányra számítottunk"

- mondta elöljáróban György István.

Közölte azt is, hogy

ezer tesztelőcsapat tízezer helyszínen összesen 181 506 embert tesztelt. 4436 fertőzöttet találtak, ez 2,44 százalékos arányt jelent.

hirdetés

Az államtitkár szerint ez a bajorországi és szlovákiai tömeges tesztelésének az eredményéhez hasonló.

Azt is elmondta, hogy a bölcsődei dolgozók teszteltették magukat arányaiban a legtöbben. Itt 79 százalék vett részt a tesztelésen, 195 pozitív mintát találtak.

Az óvodákban 74 százalék vett részt a tesztelésen, 811 pozitív mintát találtak. Az általános iskolákban 73 százalék vett részt a tesztelésen, 2170 pozitív mintát találtak.

A szociális intézményekben 3,73 százalékos volt az átfertőzöttség. A szakképző intézményekben, a teszteltek 2,6% volt fertőzött. Az egészségügyi dolgozók közül 10 222 főt teszteltek, itt 2 százalékos lett az átfertőzöttség.

György István elmondta, hogy azoknak, akik pozitívnak bizonyultak, jelezniük kell a háziorvosuknak, majd a protokoll szerint járnak el.

A héten pedig elkezdődött a tömeges tesztelés második köre, melynek során az államigazgatásban dolgozókat tesztelik le.

VIDEÓ: Az operatív törzs keddi tájékoztatója

Log into Facebook

null



hirdetés