A nyílvesszők okozta sérülésekbe halt bele az a három ember, akiknek holttestére egy német szállodában találtak rá a hétvégén, derült ki a boncolás kedden nyilvánosságra hozott eredményeiből.

A New York Post cikke szerint az 53 éves férfit és a 33 éves nőt a szívén érte a halálos lövés. Mindketten élettelenül feküdtek kézen fogva a passaui hotel egyik szobájában, amikor a dolgozók benyitottak. A 30 éves nő ugyanabban a helységben terült el a földön: a boncolás kimutatta, hogy az ő halálát egy nyaklövés okozta.

A rendőrség azt is közölte, hogy az ágyban fekvő két áldozat végrendeletét is megtalálták mellettük. Azt nem árulták el, hogy mi állt a papírokon.

Europress/AFP

Az egyelőre nem derült ki, hogy fogyasztottak-e alkoholt vagy kábítószert az elhunytak.

A dpa hírügynökség arról írt, a bizonyítékokból arra következtetnek, hogy a fiatalabb nő előbb lelőtte két társát, majd magával is végzett. Az esetet feltehetően vagy bérgyilkosságként, vagy öngyilkosságként fogják kezelni.

Arra semmilyen jel nem utal, hogy az emberölésben az áldozatokon kívül más is részt vehetett volna, illetve hogy az áldozatok védekeztek volna a támadóval szemben.

Mindeközben a nyomozás során újabb két női holttestre bukkantak a rendőrök az egyik áldozat otthonában Gifhornban. Azt nem tudni, mi okozta a halálukat. Boncolási eredményeikre még várnak, de külsérelmi nyomokat nem találtak rajtuk. Egyikük feltehetően a 30 éves nő partnere volt, akivel együtt élt a lakásban.

Christophe Gateau/dpa/Europress

A középkori harcok szerelmesei

Mindhárman pénteken érkeztek a szállodába a németországi Rajna-vidék-Pfalz tartományból. A recepción először a cuccaik nélkül jelentkeztek, majd később kimentek az autóikhoz, és felvitték a szobákba a nyílvesszőkkel teli zsákjaikat.

Az egyik nő egy háromszemélyes szobát foglalt 3 napra, éjszakánként 85 euróért, reggeli nélkül.

Egy szállodai vendég szerint nagyon furcsa volt a társaság. A szakállas férfi zakót viselt, a nők pedig fekete ruhákba öltöztek. Egyik este kint italoztak, majd egy idő után felmentek a szobájukba, mert esni kezdett az eső.

Europress/AFP

Állítólag mindegyik áldozat a középkori harcok nagy kedvelője volt. A BBC szerint hivatalos tagjai voltak a lovagi tornákat szervező International Jousting League (IJL) csoportnak Belgiumban, de vállalattól sosem találkozott velük senki. A férfinak állítólag az ország nyugati részén lévő Hachenburg városában volt is egy középkori árukat forgalmazó voltja, ahol többek közt késeket és kardokat is lehetett kapni.

Németországgal tilos íjjal és nyílvesszővel vadászni, ugyanakkor a fegyvereket 18 éves kor felett bárki legálisan megvásárolhatja.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Sebastian Pieknik


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!