Hamarosan vádat emelhetnek azzal a győrújbaráti 65 éves nővel szemben, aki tavaly februárban bántalmazott egy biztonsági őrt a győri kórházban.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint tavaly február 16-án délelőtt kaptak bejelentést arról, hogy verekedés történt a Szent Imre úton lévő rendelőintézetben.

Kiderült, hogy egy 65 éves győrújbaráti nő keveredett szóváltásba az ott szolgálatot ellátó biztonsági őrrel. A veszekedést dulakodás követte, majd a feldühödött nő arcon ütötte és tökön rúgta a 44 éves férfit.

Az esetet a rendelőben tartózkodók közül többen látták, akikben az asszony viselkedése riadalmat és megbotránkozást keltett.

A rendőrség büntetőeljárást indított a nő ellen, aki megtagadta a gyanúsítotti vallomástételt. A nő a későbbi idézésekre sem jelent meg, és nem kívánt együttműködni az eljárás során a hatósággal.

A nyomozás keretében a rendőrök beszerezték az intézményben elhelyezett kamerák felvételeit. Ezek elemzését és értékelését követően megállapították, hogy az asszony valóban erőszakosan, agresszíven viselkedett a biztonsági őrrel szemben, és bántalmazta is.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság lezárta a nyomozást, így az ügyészségen van az ügy.

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!

Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek

Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!

Megrendelem
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!