Letartóztatta a Nyíregyházi Törvényszék azt a kisgyermekes férfit, aki pár nappal ezelőtt többször is megszúrta, megvágta a fitneszmodell feleségét Nyírteleken azért, hogy megölje őt. A férfi saját magával is is végezni akart a késelés után.

Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a férfi megtagadta a vallomást a gyanúsítotti kihallgatása során, és az ügyben eljáró nyomozási bíró a kórházban tartóztatta le, mert az öngyilkossági kísérlete miatt még kórházi kezelésre szorul.

Kapcsolódó

Megszurkálta a fitneszmodell feleségét, majd végezni akart magával egy férfi Nyírteleken

A férfi bezárta a szobába a másfél éves gyermeküket. TEK-esek csaptak le rá.

A fitneszmodell a szomszédjától kért segítséget a támadás után. A fiatal nő mielőtt eszméletét vesztette, még annyit el tudott mondani a kiérkező rendőröknek, hogy a férje a közös másfél éves gyermeküket bezárta egy szobába, őt pedig megszurkálta, miközben azt kiabálta, hogy mindenkit megkésel, aki be mer menni a házba és önmagával is végezni fog.

A TEK-esek segítségével fogták el a felfegyverkezett férfit, és helyezték biztonságba a gyereket. Az apára egy másik szobában találtak rá eszméletlen állapotban, miután megsebezte magát. A családfő akár 15 évet is kaphat bizonyítottság esetén.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!