Ők fogadják el a mi bérletünket, mi elfogadjuk az övéket – mondta Lázár János. Szerinte ez fair ajánlat.


Budapesten fogadják el a MÁV és Volán-bérleteket, cserébe az állam által üzemeltetett járatokon is elfogadják a BKK-bérleteket – ezt javasolta Lázár János áthidaló megoldásként a Budapest-bérlet ügyében. Az Építési és Közlekedési Minisztériumot vezető politikus szerint ez egy második fair ajánlat, egy valós tarifa-közösség.

Lázár János keddi debreceni sajtótájékoztatóján a Budapest-bérlet körül kialakult vita kapcsán úgy fogalmazott: a nap végén valakinek fizetnie kell az utazásért. Azt mondta, hogy a Budapest tartozik a 2022-es és '23-as szolgáltatási díjjal, és nem tudja a főváros miért nem fogadta el a minisztérium ajánlatát. Szerinte az egy fair ajánlat volt, és ők korrekt munkakapcsolatra törekedtek a fővárossal.

– fogalmazott Lázár.

A miniszter szerint rá osztották a patás ördög szerepét, amit ő szívesen eljátszik, de ahogy fogalmazott, „nem akarjuk szívatni a budapestieket, vagy főpolgármestert”.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!