A főpolgármester szerint csak egy olyan megoldás fogadható el, ami egyszerre jelent plusz forrást a fővárosnak és a kormánynak is.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, Lázár János építésügyi és közlekedési miniszter legújabb javaslata az volt a főváros felé, hogy a BKK Budapest-bérletei akkor lehessenek továbbra is használhatóak a MÁV és a Volán Budapesten belüli szakaszain, ha cserébe a főváros elfogadja az ország- és vármegyebérleteket.

Bár az ötletet alapvetően ellenezte Vitézy Dávid közlekedési szakember és a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) is, úgy tűnik Karácsony Gergely egyelőre nem zárkózik el.

A főpolgármester online sajtótájékoztatóján azt mondta: „Én ezt a bejelentést úgy értelmezem, hogy óriási lépést teszünk Karácsony Gergely választási programjának végrehajtása érdekében”. Szerinte a lényeg az, hogy az országos bérletek elfogadása és a Budapest-bérlet megőrzése egy jó irány.

– tette hozzá a városvezető.

Karácsony Gergely a közösségi oldalán azt írta a Budapest-bérlet kapcsán:

• „Egyetlen budapesti sem járhat rosszabbul.

• Végrehajtjuk azt a programot, amire 2019-ben felhatalmazást kaptam, és amiben ez szerepel: „Regionális kooperációt kezdeményezünk a megerősített BKK, a MÁV és a Volánbusz között, valamint egységes jegy- és bérletrendszer bevezetéséért fogunk dolgozni Budapesten és az agglomerációban”. Célom, hogy a budapesti és az agglomerációs közlekedést jobban integráljuk, ennek megoldása nem lehet más, mint hogy a főváros és az állam közösen rendeli meg a közösségi közlekedést.

• Helyes, ha a kormány ebben is, és a 14 év alattiak ingyenes utazásában is követi Budapestet.

• A tartós barátság alapja a pontos elszámolás: a bevételeken az utasok által megtett kilométerek alapján osztozik Budapest és az állam. Az elszámolásról szóló tárgyalásokon olyan megoldásra van szükség, ami egyaránt jó az utazóknak, az állami és a fővárosi szolgáltatóknak."

A főpolgármester szerint a főváros részéről csak egy olyan megoldás fogadható el, ami egyszerre jelent plusz forrást a fővárosnak és a kormánynak is. Úgy vélte, hogy a budapestiek nem járhatnak rosszul, és az a cél, hogy azok is jól járjanak, akik Budapesten közlekednek.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!