Szerdán az ország elnöke jelentette be, hogy megvannak a kicsik, de később törölte a posztot. A mentőcsapatok folytatják a keresést.


Mégsem találták meg azokat a gyereket, akik egy repülőgép baleset után tűntek el a kolumbiai dzsungelben.

A kisgép másjus elsején zuhant le motorhiba miatt hét emberrel fedélzetén, miközben az Amazonas tartománybeli Araracuarából San Jose del Guaviare városába tartott. A balesetben három felnőtt, köztük a pilóta is meghalt – az ő maradványaikat megtalálták a repülőgépben. A 13, 9 és 4 éves gyerekek, illetve a 11 hónapos baba túlélte az ütközést.

A gép roncsait hétfőn találták meg.

Szerdán a kolumbiai elnök a Twitteren jelentette be, hogy megtalálták az egyik őslakos közzöséghez tartozó kicsiket. Gustavo Petro azonban később törölte a bejegyzést, miután „Kolumbiai Családjóléti Intézet) által közölt információkat nem sikerült megerősíteni”.

- tette hozzá Gustavo.

A Remény elnevezésű mentőakcióhoz légierő három helikopterrel csatlakozott, a gépekre rögzített hangszórókból a gyerekek nagymamájának az üzenetét közvetítették. A nő a helyi törzs nyelvén közölte az unokáival, hogy keresik őket, és arra kérte őket, maradjanak ott, ahol vannak, hogy megtalálják őket.

Azóta több hír is felröppent, miszreint a gyerekek csónakba szálltak és egy falu felé tartanak, de ezekről később kiderült, hogy tévesek voltak.

(Forrás: Telex, AP)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!