Wilsonnak, a belgajuhásznak kulcsszerepe volt abban, hogy a mentőcsapatot jó irányba vezesse. A kórházban lábadozó kisgyerekek rajzokkal tisztelegnek a kutya előtt.


A kolumbiai dzsungelből 40 nap után kimentett két idősebb gyerek a kórházban lábadozva lerajzolta Wilsont, a belga juhászkutyát, amely megtalálta őket és két testvérüket, azonban később nyoma veszett az amazóniai őserdőben.

Többször is beszámoltunk azoknak a gyerekeknek a csodával határos megmeneküléséről, akik

Mint ismert, Araracuarából San Jose del Guaviare városába tartott a gép, amely motorhiba miatt lezuhant az őserdőben. A fedélzeten hét ember volt, a három felnőtt meghalt, az uitoto őslakos törzsből származó 13, 9, 4 és 1 éves gyerek pedig eltűnt. A mentőcsapatok 40 napig keresték a túlélőket, végül pénteken bukkantak rájuk, majd helikopterrel kórházba szállították őket.

A négy testvér jelenleg a bogotai kórházban lábadozik. A két legidősebb gyerek, a 13 éves Lesly és a 9 éves Soleiny gyógyulása jól halad, szívesen rajzolnak, és rajzaikon megörökítették Wilsont, a nyomkereső belga juhászkutyát, amely rájuk bukkant a dzsungelben, és segített a mentőcsapatnak a jó irány megtalálásában.

„Körülbelül 40 méterre volt tőlünk, megpróbáltuk magunkhoz hívni, de elszaladt” – mondta Carlos Villegas, az egyik kutyavezető. Hozzátette, a hatéves belgajuhászt megzavarhatta a sűrű lombozat, vagy egy veszélyes ragadozóval való találkozás, ez okozhatta a kedvezőtlen változást a normális viselkedésében.

A négy kisgyerek várhatóan még napokig kórházban marad, ezalatt a kolumbiai gyermekvédelmi hivatal kikérdezi a családtagokat, hogy eldöntsék, kinek kell gondoskodnia róluk.

(Forrás: The Guardian)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!