Elmarasztalta a Pécsi Ítélőtábla Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatát, mint elsőrendű alperest az Emberség Erejével Alapítvány személyiségi jogainak megsértésében - közölte az Emberség Erejével Facebook-oldalán.

Mint írták, az önkormányzatot 250 ezer forint sérelemdíj megfizetésére, illetve hivatalos közlemény kiadására kötelezték, ezzel részben helyt adtak keresetüknek.

A Pécsi Ítélőtábla ítélete nemcsak a pécsi önkormányzat, de több magyarországi település hasonló, civileket támadó, a kormányzati propaganda részeként elfogadott nyilatkozataira is irányadó lehet

- fogalmaztak, ugyanakkor hozzátették, hogy elfogadhatatlannak és abszurdnak tartják, hogy Páva Zsolt és Hoppál Péter alperesek felelősségét nem állapította meg a bírói tanács, és a nyilatkozat visszavonására sem kötelezte az önkormányzatot.

Az Alapítvány részére a pécsi önkormányzat által megfizetendő sérelemdíj összegéből egy, "a civil kurázsit elismerő díjat" alapítanak.

Teljesen berezelt tőlük a kormány, pedig csak segítenek a gyerekeknek

A kormány szerint idegen érdekeket szolgálnak, és veszélyt jelentenek az emberekre.

Az Emberség Erejével Alapítvány az a szervezet, ami még 2017 végén számos felajánlást kapott, miután azért nem költözhetett be irodájába, mert a Soros-ellenes kampány miatt az ingatlan tulajdonosa visszalépett.

A pécsi közgyűlés ugyanis olyan határozatot fogadott el, amiben arra kértek minden helyi polgárt, vállalkozást és szervezetet, hogy ne adjon helyt a Soros György által támogatott szervezeteknek, "ne adjon tulajdonba, bérbe, használatba semmilyen helyiséget".

Az Alapítvány elfogadhatatlannak nevezte a közgyűlés határozatát, amely szerintük valótlanságra és álhírekre épül, megkísérli a pécsiek manipulálását, és rosszindulatú támadás a pécsi civil közösségek ellen.

Kiemelt kép: Facebook/Emberség Erejével


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!